Hogyan nevelhetünk könyvmolyokat a digitális korban? Ezt a kérdést tette fel egy amerikai újságíró könyvében, melyben saját gyermeknevelési tapasztalatait vetette papírra. Segíthet-e a rapszövegek és a hangoskönyvek hallgatása, és szabad-e a szülőnek beleszólni a gyerek ízlésébe? A szakértő válaszol.

 

 

 

 

Jason Boog, amerikai újságíró is azzal a komplex problémával szembesült, mint megannyi szülő: hogyan neveljen jó olvasót gyermekéből a képernyők uralta korszakban? Boog könyvének főszereplője és kísérleti alanya saját gyermeke, Olive volt, így az újságíró csakis saját meglátásait vetette papírra a témában. De miket is állít Boog a könyvében?

Hagyni kell, hogy a gyerek maga válasszon

Boog szerint a legfontosabb alapelv, hogy az olvasást interaktív élménnyé kell tenni. Fontos, hogy az olvasás ne érjen véget a könyv letételével. Az olvasásélmény megbeszélése, kitárgyalása, vagy az olvasott jelenetek eljátszása is fejleszheti ezt az interaktív viszonyt a könyvekkel szemben. Emiatt nagyon fontos, hogy a gyerek úgy érezze, ő választ.

„A gyerek akkor tanul a leggyorsabban, ha a saját feje után mehet. Amikor a kislányom rajongani kezdett a Jégvarázs című Disney-meséért, akkor együtt összeszedtünk minden a meséhez kapcsolódó hangoskönyvet, írást, ami csak fellelhető volt a könyvtárban” – osztja meg tapasztalatait Boog. Ezzel a módszerrel azt is elérhetjük, hogy később a gyerek megtanulja, hogyan élheti ki saját kreatív mániáit.

A hangoskönyvek is segíthetnek

„Iskolába menet mindig Olive kedvenc olvasmányait hallgattuk a kocsiban. A kislányom így elég hamar megtanulta egyedül lapozni a könyvet, és arra is ráérzett, hogyan olvassa és élvezze a könyvet a felolvasással párhuzamosan” – meséli a köny írója. Azonban nem árt észben tartani, hogy a személyes felolvasást még egy remek hangoskönyv sem pótolhatja – erről itt írtunk korábban.

Biztassuk a gyereket a saját könyv készítésére

Boog szerint a 21. században felnövő fiatalok előtt a lehetőségek tárháza áll, így a saját könvy készítése is minden eddiginél komplexebbé és látványosabbá vált. A digitális korban programok széles kínálatából válogathat szülő és gyerek egyaránt. Ráadásul a saját könyv illusztrálása, kiegészítése, megalkotása fejleszti a fiatalok önkifejező képességét, íráshoz való viszonyát, és a kritikus gondolkodást is.

Még a hiphop zene is ösztönző lehet

A könyvben arról is szó esik, hogy Boog egy kifejezetten gyerekek számára készített hiphop-válogatást is hallgattatott a lányával. Nikki Giovanni költőnő, a válogatás szellemi atyja, klasszikus versek hiphop átiratait gyűjtötte össze, mivel elmondása szerint „a rap a világ köznyelve, az a kifejezési forma, amit a világon mindenki megért és beszél”.

Nem kell tiltani a mobilalkalmazások, e-bookok használatát

Ma már rengeteg olvasásra tanító, vagy azt megkönnyítő alkalmazás létezik, így nem biztos, hogy egyből rossz szemmel kell nézni a gyerekre, ha épp a táblagépet nyúzza. Sőt, ma már olyan kreatív eszközök is léteznek, amelyek segítségéve a gyerek akár a saját meséjét is megalkothatja mozgóképen vagy animációban. Boog szerint a digitális kor gyermekeinek a kornak megfelelő élményekkel kell találkozniuk, csak így maradhat meg az érdeklődésük az olvasás iránt. Az újságíró egy külön cikkben össze is szedte az olvasást kreatív és interaktív élménnyé varázsoló programokat és alkalmazásokat.


Forrás: http://hvg.hu/plazs/20140805_Igy_szerettetheti_meg_az_olvasast_gyermek