Görögország - Nigéria

2-1

A görög válogatott továbbra is reménykedhet a továbbjutásban a világbajnokságon, miután 2-1-re legyőzte Nigériát. Az afrikaiak korán vezetést szereztek, Kaita felesleges kiállítása után azonban megfordult a meccs, és a helyzetek alapján megérdemelt hellén siker született.

A meccs első harminc percében csak és kizárólag pontrúgásokból veszélyeztettek a csapatok, egy ilyenből Nigéria sikeresen vezetést is szerzett. Kalu Uche élesen a kapu elé lőtt szabadrúgásába senki nem ért bele, a felugró bekkek azonban megzavarták a kapust, így a labda a bal sarokba vágódott.

Semmi jel nem utalt arra, hogy a görögök bármit is tudnak kezdeni a hátránnyal, egy buta kiállítás azonban hatalmas fordulatot hozott a meccsbe. Kaita lökte meg Torosidist az oldalvonal mellett, majd még utána is talpalt, azonnal villant neki a piros.

Otto Rehhagel azonnal cserélt, pályára küldte a védő Papasthatopoulos helyett a csatár Samarast, aki színt is vitt a görög csapat játékába. Jöttek a lehetőségek, Salpingidis pedig még a szünet előtt egyenlített egy megpattanó lövéssel.

Fordulás után maradt aktívabb Görögország, Kyrgiakos fejesét szépen védte a kapus. A 60. percben pár pillanat alatt mindkét oldalon akadt egy hatalmas ziccer. Gekas egy irtózatos védelmi baki után lőtte agyon 6 méterről a kirepülő kapust, a másik oldalon Obasi pedig az üres kapuba sem tudott betalálni.

Nem sokkal később Samaras fejesét tolta ki Enyeama, a remekül védő kapus aztán a 71. percben negatív hőssé vált. Egy távoli bombát rossz helyre ütött ki, érkezett a kiállítást kiharcoló Torosidis, és közelről a jobb alsóba spiccelte a lecsorgót.

A második félidő kimondottan izgalmasra sikerült, szinte záporoztak a kapuk felé a labdák. A nigériaiak is veszélyeztettek Yakubu révén, a meccset viszont az ellenfél irányította.

Győzelmének köszönhetően a görög válogatott életben maradt, az utolsó körben azonban mindenképpen pontot kell szereznie legalább Argentína ellen (és közben Korea botlására várni). Összességében elmondható, hogy a kiállítás után megélénkülő meccsen a helyzetek száma alapján megérdemelt a hellének sikere.

 

Görögország – Nigéria 2-1 (Salpingidis 44., Torosidis 71. ill. Kalu Uche 16.)


B-csoportállása a 2. forduló után

CsapatMsz.Gy.D.V.Gk.P.
Argentína 2 2 0 0 5-1 6
Dél-Korea 2 1 0 1 3-4 3
Görögország 2 1 0 1 2-3 3
Nigéria 2 0 0 2 1-3 0

 

Forrás: pepsifoci.hu

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1