Mexikó - Uruguay

0-1

Remek iramban kezdődött a meccs, Suarez már a 6. percben óriási helyzetbe került, de ellőtt keresztbe a kapu előtt. Az első negyedóra inkább Uruguayé volt, a 22. percben aztán Mexikó is villant, Guardado bombázta a felső lécre a labdát jó 30-ról.

Továbbra is támadólag léptek fel a csapatok, az uruknál főleg a Forlán-Cavani-Suarez trió volt elemében, és ők hárman hozták össze a vezető gólt is: Forlán tette ki a szélre a labdát Cavaninak, akinek beadását Suarez fejelte a hálóba a 43. percben.

A fordulás után érthetően Mexikó lépett fel kezdeményezőbben, de Uruguay biztos védekezéssel őrizte előnyét, sőt, az 54. percben Lugano könnyen gólt is fejelhetett volna, ha Perez nem véd nagyot. A 65. percben aztán a legnagyobb mexikói helyzetet is feljegyezhettük, Castro beadását Rodriguez fejelte a jobb alsó mellé öt méterről.

A félidő közepére visszaesett némileg az iram, Mexikó továbbra is küzdött az egyenlítésért, Uruguay viszont remekül védekezve őrizte előnyét, Hernandez azonban még így is helyzetbe tudott kerülni, de estében már nem tudta jól irányítani a labdát Dos Santos beadása után.

A hajrában már nem változott az eredmény, győzelmével Uruguay csoportelsőként ment tovább, de Mexikó is készülhet a nyolcaddöntőre, miután jobb gólkülönbségével megelőzte Dél-Afrikát.

 

Mexikó-Uruguay 0-1 (Suarez 43.)


Uruguay és Mexikó együttese jutott tovább a foci vb A-csoportjából, miután a két csapat meccsét 1-0-ra az uruguayiak nyerték, a másik találkozón pedig a házigazda Dél-Afrika 2-1-re legyőzte Franciaországot. A balhéktól sem mentes tornán túllévő gallok nyeretlenül, egy lőtt góllal búcsúztak a dél-afrikai viadaltól.

A-csoport

CsapatMsz.Gy.D.V.Gk.P.
Uruguay 3 2 1 0 4-0 7
Mexikó 3 1 1 1 3-2 4
Dél-Afrika 3 1 1 1 3-5 4
Franciaország 3 0 1 2 1-4 1

 

Forrás: pepsifoci.hu

Facebook diákmeló - Box Middle
Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

http://www.regijatekokkiallitasa.com/

 

Online Toborzás hírek
Új lap - 1

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás






Honlapunk magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használunk.

A sütik önmagában semmilyen módon nem képesek a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak.

A rendszer cookiek alkalmazásának célja, hogy Ön zökkenőmentesen böngészhessen, érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart.

Google Analytics cookiek alkalmazásának célja, hogy a honlapunk látogatói forgalmáról tájékoztasson minket (pl. napi látogatások). Az automatikusan rögzített IP címeket 24 hónapig tárolja. A cookiet számítógépéről bármikor törölheti, illetve beállíthatja böngészőjét úgy, hogy a cookiek alkalmazását tiltsa.

x

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás