Chile - Spanyolország

1-2

Egy Torres-fejes, válaszul egy Gonzalez-ziccer, majd három villámgyors chilei sárga lap – így telt el a H-csoport rangadójának első negyede. Bár az Európa-bajnok tempósabban kezdett, Chile gyorsan eszmélt, és nem csak kitűnően kapcsolta ki a spanyol csatárokat, de még életveszélyes akciókra is tellett az erejéből a két meccs után 100 százalékos dél-amerikai alakulatnak.

Azonban a Bielsa-legénység pechjére játszik egy bizonyos David Villa a hispánoknál: a Barcelona újdonsült csatára Bravo rossz kifutását és mentését használta ki, amikor a 24. percben majd a félpályáról ívelt az üresen maradt chilei kapuba. Sőt, újabb 12 perc elteltével már kétgólos volt a spanyol előny, miután Iniesta jobbal a bal alsóba lőtt.

Közben Estrada megkapta a második sárgáját (úgy tűnt, hogy túl szigorúan), így a H-csoport első helye messzire került Chilétől egy félidőt követően, amely összességében remek játékot hozott.

A fordulás után aztán szinte azonnal szépítettek a 10 emberrel játszó chileiek! A szünetben beállt Millar lövése Piquén irányt változtatva hullott Casillas kapujába. A gól felébresztette az öltözőben maradt spanyol sztárokat, megbecsülte a labdát, és nem is kockáztatott a második félidőben a Del Bosque-banda. A nagy mezőnybeli birkózásokat és kevés helyzetet hozó játékrész a végére sajnos unalomba fulladt, a két továbbjutó nem nagyon akart már játszani „az életével”, így a két latin csapat Svájc döntetlenjének is köszönhetően kéz a kézben masírozott a legjobb 16 közé Spanyolország ellenfele Portugália lesz, Chiléé pedig Brazília.

Chile – Spanyolország 1-2 (Millar 48., ill. Villa 24., Iniesta 36.)

Spanyolország és Chile is a legjobb 16 közé jutott a dél-afrikai vb-n, miután a H-csoport utolsó körében az Európa-bajnok 2-1-re legyőzte dél-amerikai riválisát, Svájc viszont csak egy 0-0-ra volt képes Honduras ellen. A nagyszerű gólt szerző David Villa és csapata a nyolcaddöntőben ibériai rangadót vív a portugálokkal, a meccs nagy részében tíz emberrel küzdő Chilére Brazília vár.

H-csoport

CsapatMsz.Gy.D.V.Gk.P.
Spanyolország 3 2 0 1 4-1 6
Chile 3 2 0 1 3-3 6
Svájc 3 1 1 1 1-1 4
Honduras 3 0 1 2 0-3 1

Forrás: pepsifoci.hu

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1