Franciaország-Anglia

Franciaország-Anglia1-1-re végződött a sokak által várt, ám végül csalódást okozó Franciaország-Anglia csoportmeccs az Európa-bajnokságon. A britek Lescott fejesével vezetést szereztek ugyan az első félóra végén, de Nasri nem sokkal később egyenlíteni tudott, és ezzel nagyjából le is zajlott a meccs érdemi része.

 

Az első játékrész sem hozott egetverő színvonalat, bár az iramra nem lehetett panasz. Az első helyzetig a 10. percig kellett várni, ekkor Ribéry betörésénél kellett figyelnie az angol védelemnek, és kellett volna a francia kollégáknak is 5 perccel később, ám Lescott fejesénél mindenki bealudt, a furcsa frizurájú bekk pedig a kapuba bólintotta Gerrard szabadrúgását (0-1).

Nem sokáig tartott az angol öröm, hisz 10 újabb perc sem telt el és Nasri 17 méterről a kapu jobb oldalába lőtt, a védők itt is lemaradtak, és Hart kapus sem ért már oda a labdára (1-1). Pedig a Manchester City hálóőre előtt nem sokkal nagyot fogott Diarra fejesénél és a félidő végén is akadt egy látványos hárítása – ezúttal lábbal. 1-1 volt a félidő.

A fordulás után sokáig a közönség hullámzása volt a leglátványosabb elem a stadionban, a csapatok elég kényelmesen és a látottak alapján elégedetten passzolgattak. A 65. percben a televízióban mutatott nagydarab, bajuszos és a meccsen elalvó szurkoló is felébredhetett talán egy picit Donyeckben, Benzema és Nasri akciója nem volt csúnya, előbbi lőtt, Hart védett.

A meccs hátralévő részében is csak a franciák kísérletei jelentettek némi veszélyt, Johnsonnak, majd Welbecknek is fontos mentést kellett bemutatnia, gól azonban már nem született, hiába próbáltak még a hajrában frissíteni a szövetségi kapitányok.

Franciaország – Anglia 1-1 (Nasri 39., ill. Lescott 30.)

 

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1