Svédország-Anglia

Fordulatos és izgalmas találkozót játszott egymással Anglia és Svédország. Az első félidőben Carroll nagyerejű fejesével szereztek vezetést az angolok, amire Mellberg kétszer ugyancsak fejessel válaszolt a második játékrész elején.

Walcott azonnal egyenlített, majd a 78. percben Danny Welbeck egy egészen zseniális találattal szereste meg Angliának a 3-2-es győzelmet.

Nem fogták vissza magukat a csapatok, mind a svédek, mind az angolok igyekeztek támadni, igaz, a két akarat végül kioltotta egymást, nemigen került helyzetbe egyik válogatott sem. Egészen a 23. percig, ekkor Gerrard labdáját Carroll fejelte védhetetlenül a kapuba (0-1).

Még nagyobb sebességre kapcsoltak a svédek, de ez csak egy kis fölényt eredményezett a számukra, lehetőségük továbbra sem nagyon volt. Nem úgy a szünet után, a 49. percben Mellberg fejelt üggyel-bajjal a kapuba (1-1, Hart kapus és Johnson is hozzáért, így végül utóbbi öngóljának számít a találat), majd 10 perccel később Mellberg már tisztán fejelt a kapuba (2-1).

Fel sem ocsúdhattak a nézők, pár perccel később a nem sokkal korábban csereként beállt Walcott egyenlített egy megpattanó lövéssel. Az igazi fordulat azonban még hátravolt: a 78. percben Walcott beadására Danny Welbeck érkezett, és a MU támadója látványos sarkazással vette be a svéd kaput. A hajrában még Gerrardnak volt egy kimaradt ziccere, de végül az angolok nyertek 3-2-re, Svédországnak ez az eredmény pedig a búcsút jelenti a negyeddöntőktől.

Svédország – Anglia 2-3 (Johnson 49. - öngól, Mellberg 59., ill. Carroll 23., Walcott 64., Welbeck 78.)

 

Hirdetés

Facebook diákmeló - Box Middle
Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

http://www.regijatekokkiallitasa.com/

 

Online Toborzás hírek
Új lap - 1

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás






Honlapunk magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használunk.

A sütik önmagában semmilyen módon nem képesek a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak.

A rendszer cookiek alkalmazásának célja, hogy Ön zökkenőmentesen böngészhessen, érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart.

Google Analytics cookiek alkalmazásának célja, hogy a honlapunk látogatói forgalmáról tájékoztasson minket (pl. napi látogatások). Az automatikusan rögzített IP címeket 24 hónapig tárolja. A cookiet számítógépéről bármikor törölheti, illetve beállíthatja böngészőjét úgy, hogy a cookiek alkalmazását tiltsa.

x

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás