Németország-Görögország

Négygólos győzelemmel múlta felül a német válogatott Görögországot az Európa-bajnokság második negyeddöntőjében. Lahm az első félidőben egy átlövésből szerzett vezetést, de a második játékrész elején Samaras egyenlített.

Ezután azonban beindult a német henger, Khedira, Klose és Reus is bevette a görög kaput. A végén büntetőből Salpingidis is betalált, a 4-2-es győzelemmel pedig Németország az elődöntőbe jutott.

 

Német fölénnyel kezdődött a találkozó, amely a 20. perc környékén vált nyomasztóvá, gyors egymásutánban számtalan gólt szerezhettek volna ekkor a fehér mezesek, Reus egymaga három perc alatt háromszor került ziccerbe. A legnagyobb lehetőség Özil előtt adódott, válaszul csak néhány nem túl veszélyes megugrásra futotta görög oldalról. A 39. percben Philipp Lahm szánta el magát távoli lövésre, és a bal sarokba talált (1-0, A gólok itt!), így német előnnyel vonultak pályára a csapatok.

A szünetben kettőt is cserélt a görög kapitány, mégis két kezdőember, Salpingidis, és az ő passzát a kapuba gyötrő Samaras hozta össze az egyenlítést (1-1). Ekkor viszont beindult a német henger, előbb Khedira kapásból (2-1), majd a végig meglehetősen bizonytalan Sifakis kapust megelőző, a meglepetésre Mario Gomez helyén kezdő Miroslav Klose stukkolt a hálóba (3-1). A 74. percben Klose ziccerét védte a kapus, a kipattanót Reus lőtte látványosan a hálóba. (4-1) Salpingidis tizenegyesből elért találata csak a szépségtapaszt jelentette (4-2), Németország 4-2-es sikerével várhatja az elődöntőt, ahol az Anglia-Olaszország találkozó győztesével játszik majd.

 

Németország – Görögország 4-2 (Lahm 39., Khedira 61., Klose 68., Reus 74. ill. Samaras 55., Salpingidis 89. – 11-esből)

 

 

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1