Gyász és döbbenet - érdekességek Michael Jackson páratlan karrierjérőlMichael Jackson 2008-ban töltötte be az 50. életévet és 2009. június 25-én hunyt el. Karrierje páratlan volt. Ismerd meg pályafutásának fontosabb állomásait.

Gyermekkor

Michael Jackson 1958. augusztus 29-én született Indiana állam Gary városában. Kilenc gyermek közül a hetedikként látta meg a napvilágot. Előtte született Maureen, Jackie, Tito, Jermaine, LaToya és Marlon, utána pedig Randy és Janet. Édesapjuk, Joe Arkansasból származott, míg édesanyjuk Katherine Scruse Alabamában született.

A család akkoriban szinte napról-napra élt, Joe acélmunkásként dolgozott, és Katherine sem keresett jól, mint az egyik helyi áruház eladója. Ezzel ellentétben otthon mindig jó volt a hangulat, a család sokat zenélt, s a kis Michaelt is mindig esti éneklés mellett altatták el.

A legendák szerint Joe egyik nap rajtakapta a gyerekeket, amint éppen a hangszereivel játszanak. Joe a barátaiból álló csapatot, a „The Falcons”-t vezette, és nem szerette volna, ha a gyerekek tönreteszik a drága eszközöket. Azon a napon viszont egyenesen ráparancsolt gyermekeire: ha egyszer már elővették a hangszereket, akkor mutassák is meg, hogy mit tudnak! Ő maga lepődött meg a legjobban, amikor saját gyermekeiben az ösztönös tehetség jeleit látta meg. Ekkor vette a fejébe, hogy sztárt farag a kölykökből, kerüljön az bármibe is. Semmilyen eszköztől nem riadt vissza, állítólag gyakran néhány pofonnal marasztalta a gyerekeket a próbákon.

Jackson 5

1963-tól tudunk arról, hogy a család folyamatosan próbált betörni a zenei életbe, először „The Jackson Family” néven, később pedig az 5 testvér (Michael, Jackie, Tito, Marlon és Jermaine) „Jackson 5” néven.

A sztárrá válás rögös útja eleinte véget nem érő próbákról szólt. Majd több sikeresen lezajlott tehetségkutató verseny után a környék nagyobb városainak klubjaiban léptek fel. Első lemezszerződésüket egy helyi kiadótól, a Steeltown Recordstól kapták 1968-ban, ahol végre bakelitlemezen is megjelenhetett a csapat első dala, a „Big Boy”.

Az igazi szerencse 1969-ben érte a csapatot, amikor a Motown, Amerika akkori legnagyobb „fekete” lemezkiadójának egyik embere felfigyelt a kis családi vállalkozásra. Természetesen egyből szerződtették az akkorra már szinte profivá érett gyerekeket, s a továbbiakban, mint a Motown első számú sztárjait szerepeltették őket. Michael ekkor mindössze 11 éves volt.

Az átütő sikert az 1970-ben megjelent „ABC” című album jelentette, amely Diana Ross segítségével egy csapásra a nagy sztárok közé emelte a Jackson 5-ot. Több híres műsorban szerepeltek, saját szombat reggeli rajzfilmjük lett a TV-ben, sikeresebbnél sikeresebb koncerteket tartottak, s lassan egész Amerika a Jacksonoktól zengett.

Mindez együtt járt a sztárság elviselésével, az állandó elzártsággal, a rajongók eszement támadásaival is, amit Michael minden testvérnél nehezebben viselt. Zárkózott lett, interjút szinte soha nem adott, a nyílvánosság elől a munkába menekült. Ezek a gyerekkori élmények egy életre meghatározták Michael személyiségét.

A gyerekek már ekkor tagjai voltak a „halhatatlan szórakoztatók nagy közösségének”, gyakran léptek fel Elvis Presleyvel és Sammy Davis Jr.-al egy műsorban, a közelükben lakott Fred Astaire és Frank Sinatra is. Az újabb nagy sikerű lemezek után első tengerentúli koncertjük alkalmával hatalmas tömegek özönlöttek a koncerthelyszínekre, a Jackson 5 megdöntötte a Beatles együttes több rekordját is. Angliában egy akkor még ismeretlen fiatal zenész, Elton John volt a csapat előzenekara, aki késöbb Michael jóbarátja lett.

The Jacksons

Megannyi siker után a 70-es évek közepén úgy tűnt, hogy a Jacksonok más sikeres csapathoz hasonlóan a feledés homályába merülnek. Ám ekkor jött a nagy váltás: átigazoltak az Epichez, valamint nevet váltottak. Ők lettek a „The Jacksons”. Ettől kezdve már Jackie is a fiúkkal tartott, ellenben Jermaine maradt a Motownnál és elvette a cég vezetőjének, Berry Gordynak a lányát. Az akkor még kis kiadónak számító Epicnél mindenben a fiúk kedvére tettek, nagyobb volt a művészi szabadságuk és természetesen a gázsijuk is.

A The Jacksons több sikeres lemezt is kiadott és nem csak sikerült elérni korábbi sikereiket, hanem meg is fejelték azokat. Az igazi aduászt koncertjeik jelentették, amelyeken élőben is bizonyíthatták tehetségüket. Ezekre hosszú időn keresztül volt lehetőségül saját varieté műsorukban, ami „The Jacksons Show” címen futott a 70-es években.

Michael ebben az időben hihetetlen változásokon ment keresztül. Nemhogy nem foglalkozott az akkoriban a zenészek között általánosnak számító kábítószerezéssel, de tartva magát vallásához alkoholt sem fogyaztott és vegetáriánus lett. Ettől teljesen lefogyott, arcvonásai megváltoztak. Hátrahagyva az afrofrizurát rövidre vágatta a haját és egy új stílus megteremtésébe kezdett.

Thriller

Már 1971-ben megjelent Michael első szólólemeze, amelyet ugyan a Motownnál készítettek el, a többi fiú mégsem vett részt a munkában. Miután a „Ben” című album Golden Globe díjat kapott egyértelművé vált, hogy Michael Jackson egyedül is meg tudja állni a helyét, nincs szüksége senki másra. A nagyobb sikerekre azonban még várni kellett.

A testvérektől való elszakadás 1978-ban kezdődött, amikor Michael filmet forgatott „The Wiz” címmel. Majd 1979-ben megjelent az „Off The Wall” című szóló nagylemeze, amely minden idők legsikeresebb fekete albuma lett. A sikerben nagy része volt a zenészlegenda Quincy Jonesnak, aki később több produkcióban segédkezett Michaelnek.

21 évesen Michael Jackson a világ legsikeresebb fekete eloadójává vált. Hogyan tovább? Először is menedzsert váltott, apja már nem tudta megfelelően ellátni ezt a feladatot. 1980-ban turnéra indult testvéreivel, amely hatalmas sikert aratott. 1982-ben dalt írt Diana Rossnak, lemezt készített Steven Spielberg „E.T.” című filmjéhez, majd 1982. december 1-én boltokba került a régóta várt „Thriller” című album.

Mindenki előtt ismertek a Thriller aratta sikerek. Michael teljesítménye ezentúl csak szuperlatívuszokban volt mérhető, az egész szakma fejet hajtott tehetsége előtt. A lemez sikerének titkai között említik azt, hogy Michael összeállt egy duettra Paul McCartneyvel, akinek segítségével a fehér közönséget is sikerült megszólítani, valamint, hogy Michael és az Epic közös ötleteként a dalokat forradalmian új módszerrel jelentették meg: az egyik még le sem került a listákról, a másik máris ott volt, s így a kettő egymást támogatta.

A Thriller mára már 104 millió eladott darabbal büszkélkedhet, ezzel minden idők legtöbb példányban elkelt zenei anyagává vált. A dalokhoz készült videóklipek új stílust teremtettek, az embereket pedig teljesen lenyűgözték. Ezeket eredetileg a kiadó ellenezte a nagy költségvetésük miatt, késobb maga a sztár ragaszkodott hozzájuk és a saját zsebéből fizette ki a költségeket. Michael bezsebelt minden létező díjat, elért minden elképzelhető magasságba. A szakma értetlenül állt a jelenség elött, nem tudták pontosan megmagyarázni a siker titkát.

Időközben Michael egyre visszavonultabban élt, ritkán mutatkozott a nyilvánosság elött, akkor is csak testőrök gyűrűjében, interjút egyáltalán nem adott. Különösnek tűnő szokásaival, külsejének változásával a sajtó minden más sztárnál többet foglalkozott. Magánéletébe azonban továbbra sem volt könnyű betekinteni.

1984-ben Michael kitüntetést kapott Ronald Reagentől. Ugyanebben az évben új albumot jelentetett meg testvéreivel, világ körüli turnéra indult velük, majd hozzákezdett, hogy kicsit átformálja a zeneipart. Persze csak miután kiheverte annak a Pepsi reklámnak a forgatását, amelynek során komoly égési sérüléseket szenvedett el a fején.

1985-ben Lionel Ritchivel közösen megírta a „We Are The World” című dalt, amelyet a kor legnagyobb popsztárjaival együtt énekeltek lemezre egyetlen éjszaka alatt. A bevételeket afrikai országok megsegítésére használták fel. Ugyanebben az évben Michael megvásárolta az „ATV Music Publishing”-et, amely többek között a legtöbb Beatles dal szerzői jogtulajdonát tartalmazza. Emiatt a szakma egyenesen felhördült, sőt az évtized üzletének nevezték a majdnem 50 milliós felvásárlást.

 

Forrás: zene.hu