Nincs idejük szakdolgozatot írni a szerb fiataloknak

Egyre több szerbiai középiskolás és egyetemista rendeli meg az interneten az érettségi dolgozatát és a diplomamunkáját a Politika című belgrádi lap szerint - írja az sg.hu.

 

A dolgozatokért még csak nem is kell vagyonokat fizetni, egy érettségi dolgozat ára körülbelül 2000 forint, egy diplomamunka pedig már 8000 forintért is kapható. A diákok és a hallgatók azt mondják, sok a tanulnivaló, és egyszerűen nincs idejük foglalkozni a dolgozatok megírásával.

A szolgáltatást a Facebookon reklámozzák a készítők, az oldal látogatottsága igen hamar meghaladta a 8 ezer főt. A diákok szülei nem találnak kivetnivalót a dologban, támogatják a gyerekeiket, mondván, hogy sok a tanulni való, nehéz a felvételi vizsga, így a gyerekeknek tényleg nincs erre idejük. A szülők többsége szívesen fizeti ki gyermeke érettségi dolgozatát vagy diplomamunkáját, ha ezzel levesz róla valamennyi terhet.

Milorad Antic, a Szerbiai Pedagógusok Szakszervezeti Uniójának elnöke szerint ez a jelenség minden iskolában megfigyelhető, és szinte lehetetlen bármit is tenni ellene.

A Politika című lap újságírói utánanéztek a lehetőségeknek, és legalább 5 honlapot találtak, amely ilyen jellegű szolgáltatást nyújt. Az oldalak Szerbiában, Montenegróban, Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban működnek, így még nehezebb ellenőrizni a dolgozatok eredetiségét. A megrendelők most már a számukra megfelelő nyelven és nyelvjárásban is kérhetik a dolgozatokat.

Az egyetemi tanárok azt mondják, hogy azért jöhetett divatba a dolgozatok megrendelése, mert a mai fiatalok képében megjelent az úgynevezett "copy-paste generáció", akik mindent akarnak egyszerre, és lehetőség szerint minél kevesebb munkával.

 

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle
Hasznos Linkek (D)

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS


Online Toborzás hírek
Új lap - 1