Megszülte ikreit

Szombat délután hat órakor császármetszéssel születtek meg Angelina Jolie és Brad Pitt ikrei: a fiú-lány páros egészséges, és a szülőkkel együtt mindenki "csodásan érzi magát" - nyilatkozta a színésznő orvosa, Michel Sussmann az AFP hírügynökségnek.

A gyermekek neve - a korábban beharangozott, mitológiai testvérpár Castor és Pollux helyett - Knox Leon és Vivienne Marcheline, ez utóbbi nyilvánvalóan a színésznő tavaly elhunyt francia-kanadai származású édesanyja, Marcheline Bertrand iránti tiszteletből. Az ikrek közel azonos súllyal jöttek világra: Knox Leon 2,27 kiló, Vivienne Marcheline 2,28, ami kisebb súly, mint a nem-ikerszüléseknél megszokott értékek, ikerbabák esetében azonban megszokott. Sussmann a People-nek azt is elmondta, hogy a császár ellenére azért apás szülés volt: "Angelina nagyon jól van. Brad Pitt végig mellette volt, és minden rendben történt. Most mindketten nagyon-nagyon boldogok". Az orvos szerint Jolie pár nap múlva elhagyhatja a kórházat.

Már tavaly is sejteni lehetett, hogy a színésznő és párja, Brad Pitt nem áll meg négy gyermeknél. Jolie egy egész focicsapatot helyezett kilátásba, míg kedvese inkább hét, maximum kilenc porontynál állt volna meg. Igaz, az nem derült ki pontosan, hogy ismét egy jobb sorsa érdemes gyermeket akarnak adoptálni, egy újabb vérszerinti babával gyarapodik a család. Az olasz lapok mindenesetre már októberben megelőlegeztek a párnak a következő, vérszerinti gyermeket, miután Angelina Jolie a színésznő úgy döntött, hogy mégsem vesz részt egy Rimini melletti konferencián.

Januárban a színésznő emberei elszólták magukat, amiből a sajtó azt a következtetést vonta le, hogy Jolie júniusig mindenképpen teherbe akar esni. Röviddel ezután természetesen megjelent az első pletyka arról, hogy a projekt sikeres volt, a színésznő várandós, ráadásul nem egy, hanem egyenesen két gyermeket hord a szíve alatt. A szülők természetesen hosszú ideig nem nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban, csak Angelina Jolie bő szabású ruhái alapján lehetett sejteni, hogy ezúttal valóban beletrafáltak a bulvárlapok.

Miután a CNN is a terhességéről faggatta, Jolie úgy döntött, hogy közvetve bevall mindent, és az Independent Spirit Awards díjátadón egy szűk ruhában jelent meg. Az öltözködés mellett a színésznő egészségügyi állapotáról szóló hírek is gyanúra adtak okot. Egy közeli ismerőse elárulta, hogy a híresség meglehetősen kívánós lett, vagyis furcsa vonzalmat alakított ki a mustáros hagymakarikák és fahéjas-csilis csokoládé irányában. Majd február közepén rosszul lett , amikor éppen Los Angelesbe tartott Irakból.

Ahogy teltek a hetek, természetesen újabb izgalmas, valós, és hamis információkkal lettünk gazdagabbak: egyesek szerint Jolie pocakjában nem is kettő, hanem egyenesen három gyermek növekedett, majd amikor a szám visszacsökkent kettőre, a kicsik nemét találgathattuk, egy ideig az is kérdés volt, hogy az ikrek hol látják meg a napvilágot. Az első tipp Texas volt, majd hamarosan kiderült, hogy a Pitt-Jolie páros inkább Franciaországban nevelné fel a gyermekeit.

A híres szülök hosszas keresgélés után találtak rá egy kastélyra a francia Riviérán, ami forintosítva körülbelül 11 milliárdot ér. Az új családi fészket Brad Pitt természetesen méregdrága és dizájnos holmikkal rendezte be , a gyerekszobába pedig 140 ezer dollár (22,4 millió forint) értékben vásároltak bútort. Az is felmerült, hogy ikrek talán mitológiai alakok után kapják majd a nevüket, és az első hivatalos fotójuk 15 millió dollárt ér majd. Angeline Jolie-tól személyesen csak annyit tudtunk meg, hogy sokkolta a hír, hogy ikrei lesznek, hogy terhesen jobb a szex, hogy az idősebb gyermekeket is belevonják testvéreik gondozásába és Pittel nem haragszanak Jack Blackre, amiért kikotyogta születendő gyermekeik számát.

Forrás: www.szatmar.ro

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle
Hasznos Linkek (D)

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS


Online Toborzás hírek
Új lap - 1