Már csak tíz napjuk maradt azoknak, akik eddig nem kértek diákhitelt, de még ebben a szemeszterben szeretnének pénzhez jutni.

Ez az összeg akár 200 ezer – a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók számára akár 250 ezer – forint is lehet. Aki lekési a december 15-i határidőt, az már csak a jövő tanulmányi félévre kérheti a kölcsönt – tájékoztatott a Diákhitel Központ.

Az igényléseket a kijelölt postahivatalokban vagy a Diákhitel Központtal együttműködő bank- és takarékszövetkezeti fiókokban lehet benyújtani.
„Azok az új igénylők, akik még december 15-ig leadják igénylésüket, az őszi szemeszter utolsó kifizetési napján, 2009. január 15-én visszamenőleg a teljes őszi tanulmányi félévre járó, öt havi kölcsönükhöz egy összegben juthatnak hozzá. Ez az igényelt havi összegtől függően akár 200 ezer forint – a költségtérítéses képzésben részt vevő diákoknak akár 250 ezer forint – is lehet” – közölte a Diákhitel Központ.
Felhívta a figyelmet: a speciális törlesztési feltételeknek köszönhetően diákhitel havi törlesztőrészletét nem érinti a világban jelenleg tapasztalható pénzügyi válság. A vonatkozó jogszabályok szerint a havonta visszafizetendő összeg továbbra is kizárólag csak a törlesztő jövedeleméhez, illetve, bizonyos esetekben a minimálbérhez igazodik. Ráadásul szigorodó hitelbírálati feltételekkel sem kell számolni, mivel nincsen hitelbírálat. Ehhez a speciális kölcsönfajtához továbbra is alanyi jogon juthat hozzá minden 40 év alatti hazai felsőoktatási intézményben tanuló diák.
„A törlesztők december 15-ig levélben értesülnek a 2009-ben fizetendő, havi törlesztőrészletük nagyságáról” – közölte a Diákhitel Központ.
(www.edupress.hu)