Középiskolásoknak tartottak előadást a gazdasági válság okairólA Centrum Térségi Integrált Szakképző Központ (Centrum TISZK) nagyszabású rendezvényt szervezett középiskolások számára, hogy bemutassák a gazdasági válság kialakulását és annak hatásait. Az eseményen több mint 700 diák tanulhatott többek között Király Júliától, a Magyar Nemzeti Bank alelnökétől és dr. Mohai Györgytől, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójától. Az előadások mellett bemutatták a Centrum TISZK által összeállított ingyenes tananyagot is, melynek segítségével az összes magyarországi középiskolában a diákok egy osztályfőnöki órán ismerkedhetnek meg a gazdasági válság okaival, részleteivel.

Az elmúlt hónapokban a gazdasági válság nem csak a híradásokban, hanem a hétköznapokban is megjelent: egyre több család, szülő és természetesen gyerek is találkozik a lassuló gazdaság negatív hatásaival. A Centrum Térségi Integrált Szakképző Központ iskoláinak vezetői, tanárai munkájuk során egyre többször szembesülnek azzal a jelenséggel, hogy miközben a legtöbb családot kedvezőtlenül érinti a válság, aközben a diákoknak csak töredéke van tisztában a krízis kialakulásának hátterével, és annak hatásaival. A Centrum TISZK célja a munkaerő-piaci kereslethez igazodó, minőségi, versenyképes, gyakorlatközpontú szakmai képzéseket biztosító intézményrendszer létrehozása, működtetése. Ennek a célnak az elérése a válság következtében még fontosabbá vált, hiszen a középiskolások jelentős része az érettségi után olyan szakmai képzéseken szeretne részt venni, melyek akár egy elhúzódó válság esetén is hasznosak lehetnek, és a megszerzett szakképzettséggel jó eséllyel tudnak elhelyezkedni. Mindez, és az általános igény motiválta a Centrum TISZK vezetőségét akkor, amikor úgy döntött, hogy olyan tananyagot állít össze, mely minden középiskola számára ingyen elérhető, és ami egy osztályfőnöki óra keretében bevezetheti a diákokat a válsággal kapcsolatos alapvető ismeretek világába.
A több mint 700 diák részvételével lezajlott tananyag-bemutató rendezvényen, olyan neves előadók is segítettek az ismeretek elsajátításában a 11. és 12. évfolyamos tanulóknak, mint Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, dr. Mohai György, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, valamint dr. Bernek Ágnes, főiskolai tanár, a Nemzeti Tankönyvkiadó tankönyvszerzője.
Az ingyenes tananyag összeállításának ötletgazdája, Dr. Dobay Péter, a Centrum TISZK egyik tagiskolájának, a Perfekt Szakközép- és Szakiskolát fenntartó közhasznú szervezet vezetője elmondta: fontosnak tartja, hogy a tananyag kifejezetten a diákok szemszögéből közelíti meg a válságot. Dr. Dobay Péter a tananyagról úgy fogalmazott: „A tanári segédlettel is ellátott tananyagot minden középiskolába eljuttatjuk, és elérhetővé tesszük az interneten. Bízom benne, hogy sok középiskola dönt úgy, hogy a tananyag, mely egy jól áttekinthető prezentáció formájában készült el, valamelyik osztályfőnöki órán bemutatásra kerül a diákok számára. Azt gondolom, hogy amikor egyre több gyerek szembesül otthon, családi körben a válság okozta nehézségekkel, különösen fontos tisztában lenni annak kiváltó okaival.”
(www.edupress.hu)