Új egyetemi rangsor készítésén dolgozik az EU

Új egyetemi rangsor készítésén dolgozik az EUSaját felsőoktatási rangsort készít az Európai Unió, elégedetlen ugyanis az európai egyetemek világrangsorokban elfoglalt helyével - írja a hvg.hu. Az Európai Unió felháborodásának oka, hogy többek között a Sorbonne nevet sem ismeri az 500 legjobb egyetemet felvonultató sanghaji Jiao Tong Egyetem, és a The Times Higher Education (THE) angol hetilap által összeállított, 200 intézményt tartalmazó index sem.

Az EU éppen francia kezdeményezésre döntött a projekt megvalósítása mellett, a feladattal pedig egy német, holland, belga és francia egyetemekből és cégekből álló konzorciumot bízott meg. Az új módszer elkészítését 1,1 millió euróból fedezik.

 

A franciák határozott véleménye, hogy a sanghaji Jiao Tong Egyetem és a THE is 2003-as illetve 2004-es publikálása óta egyoldalú képet fest a legjobb egyetemek rangsorának elkészítésekor. Ezekben ugyanis az amerikai egyetemek taroltak, Európából legfeljebb néhány brit intézmény tudott velük lépést tartani.
2009-ben a sanghaji rangsornak az első száz legjobb egyeteme közül 55 amerikai volt, amiből 17 került be az első húszba, oldalán két angol és egy japán egyetemmel. A legjobb francia egyetem, az Université Pierre et Marie Curie- Paris VI. lett, annak is a rangsorban csak a 40. helyet sikerült megszereznie.
A 2009-es THE-indexben a német nyelvű zürichi Eidgenössiche Technische Hochsule került csak be a legjobb húszba, rajta kívül csupa angol nyelvű egyetem vezeti a lista elejét. Itt a francia intézmények közül a híres École Normale Supérieure csak a 28 lett. Magyar egyetemek a két rangsor egyikében szerepelnek csak, a sanghajiban az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem a 303-401. helyet foglalja el, a századik helytől ugyanis már csak öt nagy csoportban, azon belül pedig betűrendben szerepelnek az intézmények.
Párizs már 2008-ban, a francia EU-elnökség alatt rávette a tagállamokat, hogy egy közös, a világ legjobb egyetemeit sorrendbe szedő új rangsort készítsenek. Akkor az Európai Unió 1,1 millió euróért bízta meg a német, holland, belga és francia egyetemekből és cégekből álló konzorciumot az új rangsor módszertanának kidolgozására.

Tüntetőleg a rangsorok ellen, a franciák Paris Universitas néven egy olyan intézményt hoznak létre, ami szándékuk szerint kutatási és oktatási teljesítménye alapján is a világ első egyetemei közé kerülhet a jövőben. A két nagy rangsor ugyanis nem az oktatási, hanem a kutatási teljesítményt, azok eredményeit, idézettségét tekinti mértékadónak.
Forrás: hvg.hu
(www.edupress.hu)

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle
Hasznos Linkek (D)

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS


Online Toborzás hírek
Új lap - 1