Államilag felügyelt diákhitelezést javasol a JobbikA teljes diákhitelezés állami felügyelet alá való helyezését és a diákhitelt felvevők kamattámogatását szeretné elérni a Jobbik. A Jobbik országgyűlési képviselője, Z. Kárpát Dániel december 10-ei sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint aggasztó,

hogy a kormány felsőoktatási törvényjavaslata alapján „ha nem is kimondott tandíjat”, de ahhoz nagyon hasonló képzési hozzájárulást lehet kérni a hallgatóktól.

A párt szerint a jelenlegi „demográfiai hullámvölgyben” nem elfogadható, hogy a felsőoktatásból kirekesztődjenek a kevésbé gazdag, de tehetséges diákok. Z. Kárpát Dániel úgy véli: a gyermeknevelés komoly anyagi teher a családoknak, így a felsőoktatásba kerülőket már nem szabadna büntetőkamatokkal terhelni azért, mert a későbbi boldogulásukhoz szükséges tudás megszerzéséért küzdenek. A politikus szerint a jelenleg az ügyfelekre hárított bankadóból lehetne finanszírozni a diákhitelek állami kamattámogatását. Fontos lenne a diákhitelek esetében az átfogó fogyasztóvédelmi vizsgálat is, mivel a devizaheteles-eladósodáshoz hasonló hasonló tapasztalatok, panaszok merültek fel a diákhitelnél is.
A képviselő példaként említi, hogy a tanulmányaikat befejező, ám egyből munkába állni nem tudó adósokat magasabb kamatteher sújtja, a törlesztéssel késők számára büntetőkamatokat számolnak fel, illetve szavai szerint a törlesztéssel elmaradók hamar felkerülnek a BAR-listára is. (Forrás: MTI)
(www.edupress.hu)