Legtöbben az ELTE-t jelölték első helyen

Legtöbben az ELTE-t jelölték első helyenAz Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkara mögött fej-fej mellett a második-harmadik legnépszerűbb hazai felsőoktatási intézmény évek óta a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem - adta hírül az MTI. Hiába csökkentette 95 százalékkal a gazdasági alapszakok állami ösztöndíjas helyeinek számát a kormány, a Corvinus Egyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola így is felkerült a tíz legnépszerűbb felsőoktatási intézmény listájára - írja a hvg.hu.

Első helyen 8236 továbbtanuló diák jelölte meg a Szegedi Tudományegyetemet (SZTE), így változatlanul a második-harmadik legnépszerűbb képzőhely a Tisza-parti univerzitás az országban. Szegeden összesen 15 ezer 603 fiatal szeretne továbbtanulni 2012 őszétől.
A jelentkezők száma a 22 százalékos országos adatnál kisebb arányban, 16 százalékkal csökkent, mutatja a felvételizőkről közzétett adatsor. Alapképzésben 10 ezer 346, míg mesterképzésben 2818 fiatal kíván a szegedi univerzitáson tanulni állami támogatásra 13 ezer 402 jelentkező pályázik.
A két képzőhely között az első helyes jelentkezők szám alapján idén csak 42 a különbség, Debrecen javára.
Az első helyen megjelölt karok közül a vidék második legnépszerűbb helye az SZTE természettudományi és informatikai kara. A legnépszerűbb húsz egyetemi kar közé került az SZTE bölcsészettudományi kara - a 13. helyen - és a Juhász Gyula Pedagógusképző kar - 19. hely - is.
A négy legnépszerűbb alapszak, a gépészmérnöki, a mérnök informatikusi, a gazdálkodási és menedzsment, illetve a kommunikáció és médiatudomány alapszak a szegedi képzési kínálatban is megtalálható. Mesterképzésben a nappali tagozatra jelentkezők legtöbben a vezetés és szervezést, a nemzetközi tanulmányokat, valamint a kommunikáció- és médiatudományt választott.
Ahogy az előző években, úgy idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarára jelentkeztek a legtöbben, a Corvinus Egyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola pedig annak ellenére felkerült a tíz legnépszerűbb felsőoktatási intézmény listájára, hogy az üzleti képzéseken - köztük a tavaly több mint tízezer jelentkezőt vonzó gazdálkodási és menedzsment szakon - szeptembertől csak fizetős formában lehet majd tanulni - tájékoztatott a hvg.hu.

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle
Hasznos Linkek (D)

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS


Online Toborzás hírek
Új lap - 1