Alkotmányellenes a hallgatók röghöz kötése

Alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) július 3-án az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet. A testület szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy ezt rendeletben határozza meg - tájékoztatta Sereg András sajtófőnök az MTI-t.

 

A testületnél az alapvető jogok biztosa kezdeményezte a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény egyes rendelkezéseinek, továbbá az augusztus elsején hatályba lépő, az állami ösztöndíjas hallgatókat érintő, hallgatói szerződésekről szóló kormányrendelet megsemmisítését.

A törvény kifogásolt szabályai felhatalmazzák a kormányt arra, hogy rendeletben határozza meg a hallgatói szerződésekre vonatkozó szabályokat. A kormányrendelet ennek megfelelően részletesen rendelkezik a hallgatói szerződések tartalmáról, a felek jogairól és kötelezettségeiről, valamint a szerződés megsértésének következményeiről. A szabályozás szerint az ösztöndíjas hallgatók az oklevél megszerzését követően kötelesek húsz éven belül a tanulmányi idő kétszeresének megfelelő időtartamban hazai munkaviszonyt létesíteni és fenntartani.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a hallgatói szerződések szabályozása közvetlen hatással van az érintett hallgatók felsőoktatásban való részvételhez fűződő jogára, és a felsőoktatás állami támogatásának is lényeges elemét jelenti. A testület kifejtette azt is, hogy a hazai munkaviszonyra kötelezés közvetlenül érinti a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jogot, ideértve a munkavállalók szabad mozgásához való jogot is. Mindezt az Ab szerint törvényben kell meghatározni, ezért az Alkotmánybíróság a kormányrendeleti szabályozásra adott törvényi felhatalmazást, és az annak alapján alkotott kormányrendeletet megsemmisítette - így a kormányrendelet nem lép hatályba.

A határozathoz Bragyova András alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Balsai István, Lenkovics Barnabás, Pokol Béla, Szalay Péter és Szívós Mária alkotmánybírók pedig különvéleményt csatoltak.

 

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle
Hasznos Linkek (D)

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS


Online Toborzás hírek
Új lap - 1