Csökkenhetnek a kollégiumi díjak

Csökkenhetnek a kollégiumi díjakA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megkezdte az egységes nemzeti hallgatói szolgáltató rendszer létrehozásának vizsgálatát, az ennek során alkalmazott változtatásokkal a diákok jól járhatnak: várhatóan csökkenhetnek a kollégiumi díjak, olcsóbbak lesznek az egyetemi büfék és a sportolásért is kevesebbet kell fizetniük.

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium cáfolta a múlt héten ez eduline.hu által írt információkat, amely szerint államosítják az egyetemi és főiskolai büféket, menzákat, kollégiumokat, mivel az említett szolgáltatóegységek, az új építésű és beruházói tulajdonban lévő PPP-s diákszállókat leszámítva, most is a magyar állam tulajdonában vannak. Az egyetemek és főiskolák az állammal kötött szerződések alapján gondoskodnak a menzák vagyonkezeléséről, de a tulajdoni jog nem az övék. „A vizsgálat tárgya az, hogy az állam képes-e hatékonyabban, jobban, költségtakarékosabban ellátni a feladatokat - reagált a minisztérium. Hozzátették: az áttekintés kapcsolódik a "sok esetben a költségvetés számára aránytalanul nagy terhet jelentő" felsőoktatási PPP-projektek felülvizsgálatához is, amelyek között nagyszámú kollégiumi beruházás is van.

 

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle
Hasznos Linkek (D)

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS


Online Toborzás hírek
Új lap - 1