A keresztfélévben jelentkezők többsége mesterképzésre pályázott

Meghatározták az idei felsőoktatási keresztféléves képzések ponthatárait. A februárban induló képzésekre 5 682-en jelentkeztek, közülük 4 917-en mesterképzéseket céloztak meg, állami ösztöndíjas helyekre 4 698-an pályáztak.

 

A felvételizők a személyes oldalukon (Én Felvim) is megtekinthetik az általuk megjelölt szakok ponthatárait. Azok, akik megadták a mobiltelefonszámukat, sms-ben is értesítést kaptak eredményükről.

A ponthatárok hivatalos közzétételét követően az Oktatási Hivatal valamennyi jelentkezőnek besorolási határozatot küld, amely tartalmazza a felvételiző által megjelölt képzéseken számára megállapított pontszámot és az azon a képzésen meghatározott ponthatárt. A megjelölt képzések közül a jelentkező az első olyan helyre nyer felvételt, ahol a pontszáma magasabb, mint a meghatározott ponthatár. A besorolási határozat tartalmazza majd a döntéssel szembeni jogorvoslat lehetőségét és határidejét is.

A februárban induló képzésekre 5682-en jelentkeztek, közülük 4917-en mesterképzéseket céloztak meg, állami ösztöndíjas helyekre 4698-an pályáztak. A legnépszerűbbek idén a gazdaságtudományok és a műszaki képzési területek, előbbi 1959, utóbbi pedig 1756 jelentkezőt vonzott.

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle
Hasznos Linkek (D)

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS


Online Toborzás hírek
Új lap - 1