A felsőoktatásba felvételiző diákok többsége az online jelentkezést választja, tavaly az érintettek mintegy 67 százaléka élt ezzel a lehetőséggel. Idén Kormányablakban ügyfélkapun keresztül bárki beadhatja jelentkezését felsőoktatási intézményekbe március 1-jéig.

 

Az országban 29 helyszínen munkanapokon reggel 8-tól este 8-ig várják az ügyintézők mindazokat, akik élni szeretnének az online jelentkezés lehetőségével – áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleményében. A leendő főiskolások és egyetemisták közül egyre többen veszik igénybe az elektronikus jelentkezést. Az online jelentkezéshez ügyfélkapu regisztráció szükséges, amelyet a kormányablakokban lehet igényelni, de ezen túl az ügyintézők részletes tájékoztatást, s egyben azonnali segítséget tudnak nyújtani az űrlap kitöltésében, az előírt dokumentumok feltöltésében, a jelentkezés ügyfélkapun keresztül történő hitelesítésében is. Így akár fél óra alatt elintézhető a felvételi jelentkezés, melyet az Országos Felsőoktatási Információs Központ azonnal fogad.

2011-ben a jelentkezési lapot kitöltők 70 százaléka döntött az elektronikus felvételi mellett. Az elmúlt három évben pedig több mint másfélszeresére, 47 549-ről 73 196-re nőtt az e-felvételizők száma. Az általános felvételi eljárásban 2011 után 2012-ben másodszor billent a mérleg nyelve az elektronikus jelentkezők felé: csaknem 110 ezren jelentkeztek és közülük több mint 73 ezren, vagyis a felvételizők csaknem 67 százaléka választotta az e-felvételit.

{module Forrás: edupress}