Harminckét fővárosi középiskola mutatkozik be október 15-én a Budapesti Művelődési Központban, ezzel segítve a továbbtanulás, a pályaválasztás előtt álló általános iskolásokat, szüleiket valamint tanáraikat, különösen az osztályfőnököket, pályaválasztási felelősöket.

 

A budapesti középiskolák aznap, 10 és 17 óra között saját standjaikon és bemutatkozó előadásokon ismertetik képzési kínálatukat, ahol az érdeklődők azonnal felvilágosítást kaphatnak kérdéseikre.

Bár a végső döntésig még majdnem két hónap van hátra, itt lehetőséget kapnak az érdekeltek, hogy első kézből és élményszerűen ismerkedhessenek meg egy – egy választható iskolával, vagy szakmával.

A rendezvény külön érdekessége, hogy néhány szakma kiváló művelőjével élőben is találkozhatnak a diákok, például egy projekt menedzselésében aktívan, szereplőként is részt vehetnek.

A Budapesti Művelődési Központban már két éve működő egyéni pályaorientációs tanácsadás egész nap várja az érdeklődőket, tanácsadók segítenek eligazodni a személyes pályaválasztási kérdések útvesztőjében. Jelen lesznek a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet, valamint a Munkaügyi Központ munkatársai is. Mindkét hivatal a fiatalok sikeres pályaválasztását támogató szolgáltatásait hozza el a rendezvényre.

A fiataloknak szóló programot a velük foglalkozó szakemberek számára szervezett szakmai fórum egészíti ki.

További információk, valamint a bemutatkozó iskolák listája a www.bmknet.hu, illetve a www.teertedakademia.hu honlapokon.

Kontakt: Fülöp Melinda, email: teerted@bmknet.hu, telefon: 06-1-371-2784.