A közszolgálati munka és karrierlehetőségek bemutatása a célja a Regeneráció – Kormányzati Karrier Expónak, melyet október 19-én negyedszerre rendez meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A rendezvényt dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitja meg.

Szombaton 10 és 15 óra között a budapesti Millenáris Teátrumban hatvannyolc standon várják az érdeklődő fiatalokat a minisztériumok, az államtitkárságok és a kormányzati háttérintézmények képviselői. A rendezvényre kilátogatók a minisztériumok standjai mellett pódiumbeszélgetések segítségével nyerhetnek átfogó betekintést a közigazgatás és kormányzati munka világába. Az idei évben három, egyenként fél órás beszélgetés lesz, többek között az atipikus közigazgatási foglalkozások vagy a protokoll világa témakörében. Emellett számos egyéb kísérőprogram várja a látogatókat: a Regeneráció standon ex-Regenerációs fiatalok egész napos saját programmal várják az érdeklődőket, lesz honvédségi közelharc bemutató, valamint a dj pultnál a KIM gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára szolgáltatja a zenét.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a hagyományokhoz híven idén is meghirdeti a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Programot, melynek keretében 2014. márciusától 100 fiatal vehet részt egy éves, képzéssel kiegészített, 2 hónap külföldi szakmai gyakorlatot biztosító gyakornoki programon. 2010 óta a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Programban közel 700 fiatal vett részt, közülük sokan ma már a közigazgatásban dolgoznak.

Az idei évben először egy új gyakornoki program is meghirdetésre kerül, mely kifejezetten a még felsőoktatásban tanulóknak ad lehetőséget arra, hogy a diplomához szükséges kötelező gyakorlatot a hazai közigazgatás valamely egységében tölthessék el, és szerezzenek munkatapasztalatot.

{module Forrás: edupress|none}