Elindult az Új Nemzedék Plusz pályaválasztási roadshow-ja

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szakmai felügyelete alatt megvalósuló Új Nemzedék Plusz ifjúságpolitikai projekt "Add hozzá magad!" elnevezéssel interaktív pályaválasztási roadshow-t indít.

A fiatalok pályaorientációját támogató programsorozat célja a személyre szabott tanácsadás és a helyi lehetőségekhez igazított tájékoztatás, melyek a programmal párhuzamosan megnyíló megyei szintű Kontaktpont irodahálózaton keresztül is igénybe vehetők.

 

Az első, veszprémi állomás után 2013. végéig további hat régióközpontba látogat el a rendezvény, egyes helyszíneken a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Pályaválasztási Kiállításával szorosan együttműködve.

A rendezvénysorozatot 2013. október 25-én dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes nyitotta meg, aki több száz fiatal előtt elmondta, hogy nem lehet letenni arról a célról, hogy az Európát bejáró, más országokat megismerő fiatalok hazajöjjenek és itthon tudjanak boldogulni.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatallal történő együttműködés kapcsán Siklódi Levente, az Új Nemzedék Plusz projekt megvalósításáért felelős Zánka – Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az eredményes összefogásban kulcsfontosságú szerepet játszottak az olyan közös alapértékek, mint a közoktatásban tanuló fiatalok támogatása jövőképük kialakításában, illetve a pályaválasztáshoz szükséges orientálás.

A minden megyeközpontban megnyíló Kontaktpont irodahálózathoz hasonlóan az Új Nemzedék Plusz interaktív pályaválasztási roadshow a fiatalokkal való élő kapcsolat és párbeszéd kialakítására törekszik. A programsorozat elsődleges célja a fiatalok közvetlen, személyre szabott támogatása jövőképük kialakításában, valamint az ifjúságot érintő legfőbb problémák mentén megvalósuló társadalmi párbeszéd elindítása.

Az egész napon át tartó programok között szerepel önismereti, vállalkozásindítással, továbbtanulással kapcsolatos tanácsadás, drámaszínpad, pályaorientációs vetélkedő, interaktív játékok, könnyűzenei koncert valamint a helyszínről jelentkezik a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz Live különkiadása.

A programsorozat az év hátralevő részében Győr, Miskolc, Szeged, Pécs, Debrecen és Budapest városába látogat el.

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle
Hasznos Linkek (D)

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS


Online Toborzás hírek
Új lap - 1