Kedves Tizenévesek!
A Ti generációtok az első, amelyik születésétől fogva használhatja a számítógépet, az első, amelyik az informatika világába nőtt bele, azaz az első, amelyik ösztönösen együtt él a számítástechnikával. Olyan ötletek rejtőzhetnek bennetek, amelyekről az idősebbek még csak nem is álmodhatnak. Mi ezeket szeretnénk megismerni.

A versenyre olyan előremutató és innovatív ötletek, egyéni elgondolások beküldését várjuk, amelyekben megfogalmazzátok, bemutatjátok, hogy szerintetek az informatika és a világháló alkalmazásában milyen kihasználatlan lehetőségek rejlenek.

 

 

Ötleteiteket várjuk például az alábbi területeken:

  • Interaktív média és internet
    E területen minőségi és interaktív közösségi digitális tartalmakra várunk ötleteket. Jó példaként szolgálhat a Wikipédia, a többnyelvű, nyílt tartalmú, közösség által fejlesztett webes lexikon, a bárki által hozzáférhető digitális glóbusz a Google Earth, vagy akár világ legnagyobb online piactere az ebay. Fogalmazzátok meg, hogy milyen, személyi számítógépen, vagy akár mobiltelefonon keresztül igénybe vehető digitális tartalmakra és szolgáltatásokra lenne még szerintetek szükség!
  • Informatikai eszközök az oktatásban
    Cél az informatikai eszközök térhódításának elősegítse az iskolai oktatásban, hogy a lehető legtöbben és legnagyobb arányban használják az internetet és az informatikai eszközöket a tanulásra. Írjátok le, hogy milyen új informatikai megoldások tehetik még színvonalasabbá, érdekesebbé az oktatást, hatékonyabbá és szemléltetőbbé a tanulás folyamatát! Gondoljatok csak az interaktív táblákra vagy a Sulinet Digitális Tudástárára!
  • Informatikai eszközök az idősek szolgálatában
    Olyan informatikai eszköz és szolgáltatás ötleteket várunk, amelyek az időseket segítik mindennapi életükben. Cél, hogy önálló életvitelüket, biztonságérzetük fenntartásával a technika segítségével a lehető leghosszabb ideig megőrizhessék. Fogalmazzátok meg, hogy szerintetek hogyan lehetne a digitális szakadékot csökkenteni a fiatalok és az idősek között, vagyis azt, hogyan lehet rávenni az idősebbeket, hogy éljenek a technika adta lehetőségekkel! Mutassátok be, hogy ti milyen módszerrel vennétek rá az időseket ezen eszközök használatára, hogyan ébresztenétek fel a nagymama és a nagypapa érdeklődését, hogy idegenkedését leküzdve megismerje, hogy mi mindent tud neki nyújtani a digitális világ!
  • Informatikai eszközök a fogyatékkal élők szolgálatában
    Olyan informatikai eszközökre és szolgáltatásokra vonatkozó ötleteket várunk, amelyek a fogyatékkal élőket segítik mindennapi életükben, fogyatékosságuk leküzdésében, életminőségük javításában. Cél, hogy e speciális segítséget igénylő emberek a technika segítségével aktív tagjai lehessenek a társadalomnak, ne érezzék magukat kirekesztve. Példaként szolgálhat a mozgássérültek által egér helyett a számítógép vezérlésére használt kamera, amely követi a szem mozgását.
  • Számítógépes játékok
    A számítógépes játékokkal játszik az egész világ, gyermek és felnőtt egyaránt. Olyan számítógépes játékok részletesen kidolgozott ötleteit, játékokhoz kapcsolódó hardverek (pl.: játékvezérlők), játéktípusok ötleteit várjuk, amelyek újdonságtartalmára építve a fejlesztők új játékokat dolgoznak majd ki. Nemcsak PC-n, hanem konzolon és mobilon futtatható játékon is gondolkodhattok. Bátran engedjétek el a fantáziátokat bármelyik játéktípusban, és a játék szólhat a legkisebb gyerekektől a felnőttekig bármelyik korosztálynak.
  • Mobil eszközök és szolgáltatások
    Ugye mennyire jó, hogy a legtöbb telefonban már beépített kamera található, vagy az, hogy a mobil internet segítségével bárhol a világon megnézheted az e-mailjeidet, csetelhetsz a barátaiddal, fizethetsz a mozijegyért a mobiloddal, vagy rákereshetsz a térképen az úti célodra? E területen a mobilkommunikáció jövőjét meghatározó előremutató és innovatív ötletek beküldését várjuk.
  • Grafika, dizájn
    Itt a lehetőséged, hogy kiéld a kreativitásod. Szeretnél mobiltelefon, számítástechnikai eszköz, multimédiás tartalom, vagy számítógépes program felületének tervezője lenni? Nincs más dolgod, mint pályázni formaterveddel a felsorolt területeken! Cél, hogy könnyen kezelhető, funkcionális, s nem utolsó sorban szemet gyönyörködtető dizájnötletek szülessenek, amelyek segítségével élmény lesz használni az egyes programokat.
  • Egyéb informatikai megoldások
    Természetesen az informatika és az internet területét érintő valamennyi ötlettel pályázhatsz (szoftver, hardver, szolgáltatás). A lényeg, hogy merj gondolni egy merészet és hagyd, hogy szabadon szárnyaljon a fantáziád és érvényesüljön a kreativitásod. Egy ilyen gyorsan fejlődő területnek, mint az informatika, szüksége van az innovatív koponyákra. Könnyen lehet, hogy éppen a tiédre!

A beadandó pályamű, azaz az ötlet leírásának elvárt terjedelme: 2–5 A4-es oldal, amely tartalmazhat ábrát, fotót, csatolható hozzá futtatható állomány is.

A pályázat célkitűzéseinek elérése érdekében a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap terhére 2008-ban 100 M Ft-ot, azaz százmillió forintot biztosít.

Támogatást 300 pályázat kaphat.
Elnyerhető támogatás 330.000,- Ft pályázatonként.

Pályázhat minden Magyarországon tartózkodási hellyel rendelkező 7–12., illetve 13. osztályos általános, illetve középfokú tanulmányokat folytató tanuló.
Pályázni egyedül és csapatban is lehet. Egy csapat maximum 4 fős lehet. Az értékelésnek „A” és „B” kategóriája lesz korcsoportok szerint, „A” kategóriába tartoznak a 7 – 9. osztályosok, „B” kategóriába tartoznak a 10 – 13. osztályba járók.
A pályázatot a diákok iskolájukkal vagy az iskola alapítványával közösen nyújtják be. Az NKTH a szerződést az iskolával vagy az iskola alapítványával köti.

Beadási határidők:

– 2008. június 30.
– 2008. október 30.

A pályázati kiírás részletes leírása a „Pályázati csomag” részben (ld. jobboldalon fent) található meg. Hamarosan felkerül a Pályázati űrlap is.
Az NKTH fenntartja a pályázati dokumentáció megváltoztatásának jogát.

Kiemelt támogatók

GE

NJSZT

 

Szakmai támogatók

IVSZ

BME VIK

Holografika