A mű keletkezése
1844-es kemény debreceni tél után eltöltött egy kis időt szüleivel Dunavecsén, majd ment Pestre és júliusban megkezdte segédszerkesztői munkáját a Pesti Divatlapnál. Közben első verses kötetét (Versek) rendezte sajtó alá.
Ezután ’44 augusztusában elkezdte megírni A Helység kalapácsát, amely szeptember 10-re már el is készült, majd októberben megjelent, Petőfi életében először és utoljára.
Jókai szerint Petőfi maga nem nagyon szerette a művet, ezért is nem került be az Összes költeményei közé, de valószínűleg ez nem igaz, mert Petőfi egy német nyelvű önéletrajzában fontosabb művei közé sorolja. Jó eséllyel Gieber Károly, a kiadó nem engedte, hogy bekerüljön, mert nem aratott sikert.
Arra, hogy miért írta meg a Petőfi a komikus hőskölteményt, több elképzelés is létezik. Zilahy Károly, Petőfi életrajz írója szerint Vahot Imre ösztönözte erre, ám Vahot főleg novella paródiákat közölt lapjában, tehát nem valószínű, hogy eposz paródiát kért volna Petőfitől, azonkívül Vahot emlékirataiban nem említ semmi ilyesmit, pedig előszeretettel hangsúlyozta, ha bármiben segíthetett, vagy ösztönözhette Petőfit.
Műfaji előzmények lehetnek, Kisfaludy Károly Osszián paródiái és Csokonai Dorottyája, de elég nagy az eltérés ezek között és A helység kalapácsa között. Az is lehet, hogy Vörösmarty eposzait parodizálta, főleg a Zalán futását, ám Hatvany Lajos és Kiss József szerint egyszerűen csak jókedve volt a Dunavecsén eltöltött napok után, és ennek köszönhetően írta.
A paródia eszközei
Petőfi művében is megtalálható a paródia két legfontosabb eszköze, a karikírozás és az ellentétezés. A karikírozás a minta alkotásmódjára, formai elemeire jellemező vonások felnagyításából és tömörítéséből áll, sikerének feltétele, hogy a befogadó ismerje a karikírozott művet. A parodizálás másik összetevője az ellentétezés. Ennek lényege, hogy a karikírozás a tárgy meghökkentő megváltoztatásával párosul. Általában ez azt jelenti, hogy az emelkedett eszményi tárgy és hős helyett kisszerű, hétköznapi események kerülnek a cselekmény középpontjába. A karikírozás és ellentétezés kölcsönös feltételezi és kiegészíti egymást. Az előbbi összekapcsolja a parodizált mintát a paródiával, ennek köszönhetően ismeri fel a befogadó a mintát, az utóbbi elválasztja őket, kizárja a kettő összetévesztését.
A karikírozás keretben tehát utánozta az eposzok méltóságteljes, patetikus stílusát, szerkezetét, hagyományos fogásait, állandósult elemeit, de a tárgyat megváltoztatta.