SWIFT Gulliver utazásaiMinden újabb műtét után világosan megállapítottam, hogy mennél tovább haladunk, a hibák számban és terjedelemben annál inkább növekszenek.

Mindebből méltán vontam le magamnak azt a következtetést, hogy az a bölcselő vagy feltaláló, aki a természetben jelentkező repedéseket és szakadásokat össze tudja forrasztani és fércelni, sokkal nagyobb szolgálatot tesz az emberiségnek és hasznosabb tudományra tanít bennünket, mint az, aki ma köztiszteletnek örvend, s aki feltép és leleplez minden hibát, akárha valaki a bonctant tartaná az orvostudomány végső céljának.” (SWIFT: HORDÓMESE C. ÍRÁSÁBÓL)

A mű az utaztató regények sorába illeszkedik, melyek a nagy felfedezések korától rendkívül népszerűek voltak, de azoknak egyúttal torzított tükre, paródiája is. Gullivernek, a kalandvágyó hajóorvosnak négy fantasztikus útját írja le ebben a regényben Jonathan Swift (1667-1745), de ezúttal nem a kalandok érdekessége adja a mű magvát, hanem sokkal inkább a belőlük és általuk megfogalmazódó, megfogalmazható tanulság. Az első két utazás végpontja a törpék, illetve az óriások országa; ezekben elsősorban a különböző társadalmi rendszerek megítélésére van módunk. A harmadik könyvben az emberi szellem tévelygéseit teszi nevetségessé az író, az utolsó részben pedig már maga az ember lesz a mind élesebb kritika tárgya.

Gulliver szenvedélyes utazó, képtelen hosszabb időn keresztül otthon maradni. Világjárási vágyát nagy mértékben az otthoni szűkös megélhetés ébreszti, továbbá viszolygása az orvoskollégák kétes jövedelemszerzési módjaitól. Źgy hát időnként tengerre száll. Hazájából egyre erősebben elkívánkozik, de idegenben eleinte még lelkesen dicsőíti Angliát (és Európát), idővel azonban egyre inkább meghasonlik vele.

 

 

Bővebben…