Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig (olvasónapló)

moricz-zsigmond-legy-jo-mindhalalig-olvasonaplo-rovid-tartalom-elemzesSzerző: Móricz Zsigmond
A mű címe: Légy jó mindhalálig
Műfaj: ifjúsági regény
A mű keletkezése: A regény az író zaklatásainak hatása alatt jött létre, a múltját vállaló író lírai vallomása. Emberségét és tisztaságát mutatta fel benne a vádakkal szemben, s csak közvetve ábrázolta az ellenforradalmi gonoszságokat. Egyéniségét, jellemét, múltját és hitét ábrázolja egy gyermek, Nyilas Misi kollégiumi diák életében, aki valójában maga az író. Ebben az 1920-ban keletkezett regényében Móricz Zsigmond a nemzeti katasztrófák utáni mély válságát fejezte ki, a gyermeki szív” érzékeny rezdüléseivel jelezte saját életérzését. Nyilas Misi életútját a Forr a bor c. regényében írta tovább Móricz Zsigmond.

Rövid tartalom:

A történet Nyilas Mihály, egy szegény debreceni kisdiák életének szörnyűségeit foglalja össze. Mihály családját egy nagy szerencsétlenség érte, melynek következménye képpen földönfutóvá váltak. Az apja ács lett és nagyon keményen dolgozott, hogy minden nap ételt tudjon rakni gyermekei elé. Misi diák volt és neki megadatott az a szerencse, hogy -ellentétben a többi testvérével- a debreceni gimnáziumba járhatott. Félénk gyerek volt, aki majd' elájult még attól is, ha a nevét kimondta valaki. Gyenge volt és mindenkitől félt, különösen Böszörményitől, aki egy nagydarab gyerek volt és mindig elvette a festékét. Nem rendelkezett sok önbizalommal, ezért mindig félt a tanárokkal beszélni.
Egy nap az egyik idősebb szobatársa felajánlott neki egy munkát, amivel pénzt kereshet. Egy vak öregembernek kellett minden este öt órától hat óráig felolvasni. Ebből havonta három forintra tett szert. Ez nagyon jól jött neki, mivel így segíthetett szegény családján. Később Gyéres tanár úr, a latin tanár, megbízta azzal a feladattal, hogy tanítsa Doroghy Sándort, az egyik osztálytársát számtanra és latinra. A tanításért havonta két forintot kapott és ennek következtében egy kicsivel nagyobb lett a tekintélye az osztályban, de ez nem segített az önbizalomhiányán. Egy délután, mikor befejezte a felolvasást, az öregember adott Mihálynak egy forintot, és azt mondta neki, hogy tegye meg a lutrira, más néven lottóra. Meg is tette, de a szelvényt elvesztette és emiatt később nagy bajba került.
A barátai azt feltételezték, hogy a szelvényt ellopták, és titkos nyomozást indítottak, de nem sikerült elkapni a tettest. Híre ment a városban, hogy valaki elvitte a nyereményt a lutriból egy nyerő szelvénnyel. Ennek hallatán az egyik barátjának az apja bejelentette a rendőrségen, hogy ellopták a szelvényt, amin négy nyerő szám volt. Másnap Misit hívatták az igazgatói irodába, ahol két rendőr kérdésekkel várta. Az igazgató nagyon mérges volt Misire, amiért bajt hoz az iskolára és rontja az iskola becsületét. Mondta a rendőröknek, hogy nem léphetnek be az iskolába, mert benne van a szabályzatban, hogy hivatalos hatósági személy nem mehet be. Misi elmondta az igazgatónak, hogy mit dolgozik, és az elveszett lottószelvény történetét. Legnagyobb meglepetésére másnap reggel is hívatták az igazgatóhoz. Az irodában ott volt Viola kisasszony, Doroghy Sándor nagynénje, aki panaszkodott az igazgatónak egy szerelmes levél miatt, amit Misi kézbesített Viola húgának, Bellának. Bella a levél elolvasása után megszökött hazulról és Viola ezért Misit okolta. Az igazgató szerint nem Misi tehet róla. Megfenyegette Misit, hogyha még egyszer be kell hívnia, akkor nagy baj lesz. Szegény kis Nyilas nem tudott senkihez fordulni, mert senki nem értette meg, még az igazgató sem. De jött a nagy baj, mert másnap kora reggel már megint az igazgatói irodában találta magát, de most egy tanszéki tanács előtt. Csupa ellenséges arcú tanárral állt szemben, akik mindenféle kérdést tettek fel neki a lutrival kapcsolatban. Megmutattak neki egy hamis levelet, melyben az állt, hogy eladta a lutri szelvényt Török Jánosnak, aki a szerelmes levelet küldte Bellának. Misi tagadta, hogy eladta volna a szelvényt tíz forintért, de a tanárok nem hittek neki. Azt állították, hogy a tíz forintot italra költötte, sértve az iskola szabályait. Erkölcstelen léleknek nyilvánították és kiküldték a teremből, amíg eldöntik további sorsát.
Amíg Misi kint várt, megérkezett Géza nagybátyja, és neki elpanaszolta, hogy milyen rosszul bánnak vele és hogy ő többet nem akar lenni debreceni diák. Erre a nagybátyja bement beszélni a tanáccsal, mialatt Misi nagy bánatában egy versecskén töprengett. Mikor kijöttek a tanárok, az igazgató úr megdicsérte Mihályt, hogy nagyon jó és szorgalmas gyerek, de erre ő azt felelte, hogy többet ebbe az iskolába nem fogja betenni a lábát. El is ment a nagybátyjával rögtön, és mindent otthagyott, kivéve egy szép bőrkötésű könyvet, amibe a versét akarta beleírni. Még egy pár hetet Debrecenben kellet töltenie, mert megbetegedett. Betegsége alatt megtudta, hogy megkerült a pénz, amit Török János elvitt, és a fele, azaz ötven forint, az övé. Amikor meggyógyult, azt mondta a nagybátyjának, hogy az emberiség tanítója akar lenni, ami alatt azt értette, hogy költő szeretne lenni, és arra szeretné tanítani az embereket, hogy legyenek jók mindhalálig.

További tartalmak:

Fejezetekre bontott bővebb olvasónapló

A szereplők felsorolása és rövid jellemzése

A mű jelentősége

A teljes mű online formában

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle
Hasznos Linkek (D)

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS


Online Toborzás hírek
Új lap - 1