A középiskolák az idén is megkapják az MNB A középiskolák az idén is megkapják az MNB „A pénz beszél! Te is érted?” című kiadványát

A Magyar Nemzeti Bank a Diákhitel Központ, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének támogatásával immár harmadik alkalommal, 2009-ban is elkészítette rövid tájékoztató füzetét, amely március végéig eljut az ország valamennyi, közel 1200 középiskolájába. Ebben az évben a tájékoztató kiadványt mintegy 130 ezer 11. évfolyamos diák kapja meg.
A világméretű gazdasági-pénzügyi válság a jegybank kezdeményezését még aktuálissabbá tette, hiszen ezek a gazdasági események mindannyiunk életét jelentős mértékben befolyásolják. A diákok is gyakrabban szembesülnek olyan, a hétköznapjaikat is érintő pénzügyi témákkal, amelyek értelmezése és megértése kihívást jelent számukra. A jegybank kiadványa megbízható és valós információkkal segíti a diákokat abban, hogy el tudjanak igazodni a pénzügyek sokszor bonyolultnak tűnő világában, és tudatosan döntsenek pénzügyeikről.

A füzet közérthető formában tájékoztatja a fiatalokat azokról a legfontosabb pénzügyi termékekről és szolgáltatásokról, amelyekkel már 17-18 éves korban találkozhatnak. A színes, diákok nyelvén, s előzetes véleményük kikérésével készített tájékoztató olyan alapfogalmakat igyekszik tisztázni, mint pl.: mi a bankszámla, mit kell tudni a biztonságos bankkártya használatról, ki kaphat diákhitelt, milyen megtakarítási formák léteznek, miért fontosak a nyugdíjpénztárak.

A kiadvány a itt tölthető le PDF formátumban!