Meghosszabbított határidő: február 24-éig lehet jelentkezniMeghosszabbítja a felvételi jelentkezési határidőt az Oktatásért Felelős Államtitkárság – áll a február 2-ai közleményben. Fábri György, az ELTE rektorhelyettese szerint nem hetekben kellett volna mérni a halasztást, legalább egyéves felkészülési időt kellett volna hagyni.

Tóth Gábor, az Edutus Főiskola stratégiai főigazgatója szintén az Edupressnek elmondta: új kommunikációs stratégiára lesz szükség a változással, a vásárolt hirdetések helyett az információszolgáltatásra kell helyezni a hangsúlyt.
A jelentkezési időszakot az elmúlt húsz évben egyszer sem hosszabbították meg.

 

Tűzoltásról van szó, ami nem jelent megoldást a felsőoktatási felvételi jelenlegi problémáira, az információhiányra – mondta el Fábri György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektorhelyettese. „Valóban tarthatatlan volt a február 15-ei határidő, a megváltozott körülmények között viszont több időre lett volna szükség, ami nem hetekben mérhető. A finanszírozási rend megváltozását követően legalább egyéves haladékot kellet volna adni. Ez a kilenc nap arra elegendő, hogy legalább a felvételi feltételeit végigolvassák a jelentkezők és hozzátartozóik” – magyarázta Fábri György. A rektorhelyettes nem érti, miért éppen kilenc napot adott az államtitkárság. Úgy véli, ha a felvételi pontos feltételeit december 15-én kellett volna közzétenni, majd a rendes eljárási rend szerint február 15-ig adhatták volna be jelentkezési lapjukat az érdeklődők, a korábban tervezett időzítés analógiájára ebben az esetben is két hónapot kellett volna hagyni az új felvételi lehetőségek átgondolására. Így a határidőt logikusan márciusig kellett volna kitolni. „Ez viszont már az érettségire való felkészülést zavarta volna meg” – világít rá a nehézségekre Fábri György. Megjegyezte: az ELTE eddig sem a reklámokra helyezte a hangsúlyt, így a meghosszabbított határidő sem jelent törést a felvételi kampányban. „A toborzás során folytatjuk, amit elkezdtünk: a legkiválóbbakat szólítjuk meg, és látjuk el ezután is felvételi információkkal.”
Várható volt, hogy a diákok informálása miatt meghosszabbítják a határidőt, a felvételizők és családjuk szempontjából egy bölcs, jó döntés született ezzel – mondta el az Edupressnek Tóth Gábor, az Edutus Főiskola stratégiai főigazgatója. Véleménye szerint ez jó hír a felvételizőknek, rossz viszont a felsőoktatási intézmények többségének. „A felsőoktatás számos pontja megváltozott az új törvény elfogadásával, a 24-ei határidővel viszont át tudják gondolni a felvételizők és szüleik, a megváltozott keretszámok és finanszírozási feltétek mellett mit tartanak a legjobb döntésnek. Az intézmények szempontjából pedig egy teljesen új környezetet teremt a határidő meghosszabbítása. Marketingdöntéseiket kell újragondolniuk az egyetemi vezetőknek: az idő rövidsége miatt a hirdetési felületek vásárlása helyett a leendő hallgatók informálására kell helyezni a hangsúlyt mindenkinek. Hiszen ezért hosszabbították meg a határidőt, a felvételi információk hiánya miatt.”
Az Edutus Főiskola azonnal reagált a döntésre: „Holnaptól 0-tól 24 óráig tartó tájékoztatást biztosítunk az eddig naponta tíz órán keresztül elérthető nagyon népszerű, intézmény-független felvételi információs pont szolgálatunk helyett. Mobilon és skype-on is elérhetőek leszünk, ha bárkinek – szülőknek és diákoknak – kérdése lenne a felvételivel kapcsolatban. A lényeg most a legjobb döntés meghozatalán van és ebben kell segítenünk a családokat.”
Budapesten, a belvárosban a Falk Miksa utcában eddig nyitva volt egyébként a Felvételi Információs Pont, ahol bárki kérdésére szívesen válaszoltak a szakemberek.

Középiskolákat kérdezett az államtitkárság
Az államtitkárság a határidő meghosszabbítását azzal indokolta, hogy középiskolások körében tájékozódott arról, ismerik-e a felsőoktatásba lépés új feltételeit.
Az államtitkárság elindította a módosításához szükséges jogi eljárást, melynek értelmében legkésőbb február 24-én éjfélig kell a jelentkezéseket elektronikusan illetve hagyományos módon, papír alapon postára adni.

A HÖOK is ezt javasolta
Pár perccel az államtitkárság közleménye előtt Facebook oldalán felhívta a figyelmet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája: „Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által kiadott ombudsmani állásfoglalás is ráerősített aggályainkra, ezért a HÖOK Elnökségének mai döntése értelmében kéri az Oktatási Államtitkárságot, hogy haladéktalanul rendelje el a felvételi határidő meghosszabbítását! Kérésünket a nap folyamán eljuttattuk az államtitkárságnak.”

(www.edupress.hu)