Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat; akárcsak tavaly, idén is a Budapesti Corvinus Egyetemen kellett a bekerüléshez a legtöbb pont. A több mint 110 ezer jelentkezőből mintegy 80 ezren jutottak be a felsőoktatásba.

Tavaly a 140 ezer felvételiző közül több mint 97 ezren iratkozhattak be valamelyik felsőoktatási intézménybe.

 

Összesen 110 ezer 617-en jelentkeztek a szeptemberben induló képzésekre a februári határidőig. Közülük 79 ezer 681-en kezdhetik meg tanulmányaikat az általuk megjelölt szakok valamelyikén. Alap- és egységes, osztatlan képzésre 83 ezer 575-en jelentkeztek, és 59 ezer 569-en kerültek be, míg mesterképzésben a 22 ezer 321 jelentkező közül 14 ezer 704-en nyertek felvételt.

A Corvinuson a magyar nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakon 482 pontot, az alkalmazott közgazdaság szakon 479, míg az angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakon 478 pontot kellett elérni. Az intézmény gazdaságelemzés szakán 477, a nemzetközi tanulmányok szakon 473 pontra volt szükség a bekerüléshez.

Szintén magasak a pontszámok a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, ahol alkalmazott közgazdaságtan szakon 471, nemzetközi gazdálkodás szakon 470 pont kellett azoknak, akik ott szeretnének tanulni szeptembertől.

Jogi képzésben az ELTE-n 467 pontnál volt a határ, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 455, a Budapesti Gazdasági Főiskolán magyar nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakon 465, francia nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakon 464 pontra volt szükség.

Orvosképzésben a Semmelweis Egyetemen 435 pont, fogorvos szakon 438 pont volt a határ, a Debreceni Egyetem orvos szakán 415 pontot kellett elérni. Az ELTE-n kommunikáció szakon 449 pontot kellett szerezni, a Műegyetem építészmérnöki karán 358, építőmérnöki karán 350 pont volt a határ, míg a mechatronikai mérnököknek 468 pont kellett a bekerüléshez.

Az idei évben változás, hogy az elérhető felvételi pontszám 480-ról 500-ra módosult, az emelt szintű érettségiért 40 helyett 50 többletpontot lehetett kapni. A bekerüléshez legalább 240 pontot kellett elérniük a felvételizőknek.

A ponthatárok a hivatalos kihirdetés után leghamarabb a www.felvi.hu-n váltak elérhetőkké, illetve böngészhetők a Facebookon is. Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták mobilszámukat, az általuk megjelölt szakok ponthatárairól SMS-ben kaptak értesítést.

A besorolási döntésről – azaz, hogy melyik intézmény melyik képzésére kerültek be és hová nem – az Oktatási Hivatal július 24. után minden jelentkezőt levélben tájékoztat. Azokat pedig, akik sikerrel felvételiztek, az egyetem vagy főiskola is – szintén írásban – értesíti.

Ezek a levelek tartalmazzák a beiratkozással kapcsolatos információkat, valamint a döntéssel szembeni jogorvoslat lehetőségét és határidejét is.

Idén mintegy 110 ezer diák jelentkezett főiskolára, egyetemre. A felvételizők körülbelül 80 százaléka jelölt meg állami ösztöndíjas képzési formát, valamint 82.661-en jelentkeztek nappali képzésre. Levelező képzést a felvételizők 23 százaléka választott, esti munkarendet és távoktatást pedig alig egy-egy százalékuk jelölt meg első helyen. Az idén a műszaki terület volt a legnépszerűbb az alap- és egységes, osztatlan képzésekre jelentkezők körében: 13.950-en jelöltek meg első helyen valamilyen műszaki szakot. A második helyen a gazdaságtudományok képzési terület áll 11.421 jelentkezővel, míg a harmadikon a 9187 felvételizőt vonzó bölcsészettudományok.

A keretszámok módosítását az oktatási államtitkár június 26-án jelentette be, közölve: a korábban bejelentettnél ötezerrel több hallgató kezdheti meg tanulmányait teljes állami ösztöndíjjal a szeptemberben kezdődő tanévben. Hoffmann Rózsa akkor elmondta, az idei jelentkezési adatok feldolgozása után úgy döntöttek, ennyi férőhelyet átcsoportosítanak az eredetileg részösztöndíjas helyektől. A módosítás értelmében 2400-zal több hallgatót vesznek fel teljes állami támogatással műszaki képzésekre, 900-zal nő az informatikus, 700-zal az agrárhelyek száma; az egészségtudományok területén 400-zal, a sporttudományok területén 150-nel emelkedett a keretszám. A változtatás érinti a külhoni kihelyezett képzéseket is, a magyar nyelvű szakokon 400 teljes állami ösztöndíjas helyet biztosítanak – közölte.

 

{module Forrás: edupress|none}