Tovább egyeztet az Európai Bizottság Magyarországgal a felsőoktatási hallgatói szerződések uniós megfelelése kapcsán. Úgynevezett pilot eljárás keretében folytatódik a párbeszéd, a kormány napokon belül levelet kap, mely szerint még mindig felvetődik a munkaerő szabad áramlásának korlátozása – írja a bruxinfo.hu.

 

Továbbra is elégedetlen az Európai Bizottság a hallgatói szerződések rendszerét lefektető magyar jogszabályokkal. ezért az eddigi informális levelezés helyett pilot eljárás keretében folytatják az egyeztetést. A párbeszéd a hallgatói szerződések kapcsán kezdődött el, mert sértheti a munkaerő szabad áramlásának elvét, de más problémát is látnak benne.

Andrulla Vasziliu oktatási biztos szóvivője korábban a BruxInfónak elmondta, a Bizottság attól tart, hogy „az oktatási rendszerben bekövetkezett változások káros hatással lehetnek a diplomások arányának növelését kitűző uniós cél teljesülésére”.

Az EU Pilot eljárás 2008 áprilisa óta létezik. Lényege, hogy az Európai Bizottság egy jogszabály kezdeti szakaszában, még a kötelezettségszegési eljárás megindítása előtt próbálja meg eloszlatni a kételyeket az uniós jogi megfelelés kapcsán, illetve próbáljon rábírni egy tagállamot a módosításra.

A pilot szakasz elindítását jelző levél a napokban megy Budapestre, és ha erre sem érkezik megnyugtató válasz, a testület kötelezettségszegési eljárást indíthat Magyarország ellen az ügyben.

{module Forrás: edupress}