Kismértékben ugyan, de nőttek idén a budapesti kollégiumi díjak, vidéken azonban szinte változatlanok az árak – adta hírül a Napi Gazdaság. A fővárosi nagy állami egyetemek kollégiumaiban a felsőoktatási tanulmányaikat megkezdő diákoknak idén havi 9−24 ezer forintot kell fizetniük attól függően, hogy egy- vagy többágyas, régi vagy felújított szobába költöznek, illetve államilag támogatott vagy önköltséges szakon tanulnak.

Néhány hét múlva kezdetét veszi egy újabb tanév, így a Napi Gazdaság csokorba szedte, hogy a legnépszerűbb fővárosi, illetve vidéki felsőoktatási intézményekben hogyan változnak a kollégiumi díjak szeptembertől. A lap információi szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) diákotthonaiban tavalyhoz képest néhány száz forinttal drágábban, 9320 és 15 320 forint között alakul a tarifa. Míg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) bentlakásos otthonaiban 8500 forint volt a 2012-es havidíj a támogatott elsőéveseknek, az önköltségesek 19 650 forintot fizettek, addig idén a „luxuskollégiumokban” 20 950−23 300, a régiekben 9300−11 650 forintot kérnek. A Budapesti Corvinus Egyetemnél (BCE) sincs jelentős árváltozás: 9300−16 000 forintot kell fizetniük a leendő kollégistáknak. A Semmelweis Egyetem a kollégiumi férőhelyeket komfortfokozatuk alapján három kategóriába sorolja, a háromágyas szobák fejenként havi 9320 forintba kerülnek, az egyetem kollégiumi férőhelyeinek 85 százaléka ilyen. A kétágyas, komfort nélküli helyekért 11 650 forintot kell fizetni, a helyek öt százalékát jelentő kétágyas, összkomfortos szakkollégiumi szobák 17 475 forintba kerülnek.

A vidéki intézményeket illetően a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kollégiumaiban 12−18 ezer, a Debreceni Egyetem (DE) diákotthonaiban 8−34 ezer, a Miskolci Egyetem bentlakásos intézményeiben 8−43,5 ezer forint között találhatók szobák. Veszprémben az új építésű Hotel Magisterben 10 ezer forinttal drágább az élet, mint a központi kollégiumban, ahol havi 9−15 ezer forintot kérnek a férőhelyekért. A Szegedi Tudományegyetem kollégiumi árai 8 és 25 ezer forint között alakulnak.

A lap által megkérdezett Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége szerint az intézmények összességében, mivel kevesebb hallgatót vettek fel, arányaiban több diák elhelyezését tudják biztosítani. A csökkenő létszám miatt hosszú távon az intézményeknek felül kell vizsgálniuk és racionalizálniuk a férőhelyszámokat. Sokan − éppen a helyszűke miatt − a lakóhelyükön elérhető képzést választottak. A kollégiumi díjak nagyobb csökkenése hosszú távon sem elképzelhető, mivel a fajlagos költségek folyamatosan nőnek, az állami hozzájárulás mértéke (a kollégiumi normatíva) pedig az elmúlt öt évben nem változott, évi 110 ezer forint körül alakul.

{module Forrás: edupress}