Február 15-ig jelentkezhettek a 2014 szeptemberében induló képzésekre: mivel a nyomtatott jelentkezési lapot már csak a minisztérium és az Educatio ügyfélszolgálatán lehet beszerezni, érdemes az e-felvételit használni. Ehhez adunk most részletes útmutatót.

Regisztráljatok

Első lépésként a Felvi honlapján regisztráljatok az email-címetekkel (fontos: olyan fiókkal, amelyet rendszeresen néztek, mert erre érkezik majd a hiánypótlási felszólítás és a besorolási döntés is, postán semmit nem fogtok kapni). A rendszer nem fog megerősítő emailt küldeni, rögtön beléphettek.

Bejelentkezés után jobb oldalon a Szolgáltatások menüben találjátok az e-felvételit (ha elkeveredtetek a Felvi.hu-n, akkor a felső Felvételi menüből is bármikor elérhetitek). Itt válasszátok ki a 2014. szeptemberben induló képzéseket, majd a regisztráció utolsó lépéseként fogadjátok el a felhasználási feltételeket.

Ekkor kaptok egy emailt a regisztrációról. Ebben szerepel egy hatjegyű biztonsági kód, amelyre majd minden egyes belépéskor szükségetek lesz, így most is.

Adjátok meg az adataitokat

Az első belépést követően meg kell adnotok személyes adataitokat. Ezek a szokásosak: név, születési adatok, lakcím, elérhetőségek. Az oldalsó súgó sokat segít a kitöltésben.

A személyes adataitok megadása után a következő teendő a testreszabás: az érettségi bizonyítvány kibocsátásának évét, és ettől függően még pár, az eddigi tanulmányaitokkal kapcsolatos adatot kell megadnotok.

Ezen kívül eldönthetitek, hogy bankkártyával vagy banki átutalással akarjátok majd fizetni az eljárási díjat, és hogy hitelesítő adatlappal (tehát papíron) vagy Ügyfélkapuval (online) fogjátok hitelesíteni a jelentkezést. Ezeket majd még változtathatjátok, ha meggondolnátok magatokat.

Jelentkezzetek a képzésekre

A legördülő listából választhatjátok ki, milyen képzésekre akartok jelentkezni. Maximum öt helyet jelölhettek meg, de ugyanannak a képzésnek az állami és az önköltséges formája egy helynek minősül. A jelentkezési sorrenden a nyilakkal változtathattok, az e-felvételi véglegesítése után is, akkor azonban már csak egyszer, legkésőbb július 10-ig. Fontos, hogy pontosan azt a szintet, képzést, munkarendet, finanszírozási formát válasszátok ki, amelyre jelentkezni akartok (például: állami ösztöndíjas vagy önköltséges, nappali, esti vagy levelező tagozat, alapszak, felsőoktatási szakképzés, mesterképzés vagy osztatlan képzés, telephely).

A felvételi eljárás alapdíja 9000 forint, ezért három szakot jelölhettek meg, de akkor is ugyanennyit kell fizetnetek, ha csak egy vagy két képzést írtok be. Ha több szakra jelentkeztek, egyenként további 2-2 ezer forintot kell befizetnetek. Négy szakért tehát 11, öt szakért 13 ezer forintot. Hogy véletlenül se számoljátok el, itt a Felvi eljárásidíj-kalkulátora.

Ezt követően meg kell adni a középiskolátok OM-azonosítóját, de ezt nem kell külön kikeresnetek: a középiskolátokat egy listából választhatjátok ki, és ha van, akkor a felsőfokú tanulmányaitokat is meg kell adnotok, akkor is, ha még folyamatban vannak.

Vigyétek fel az eredményeket

Itt a már meglévő tanulmányi eredményeiteket kell megadnotok, ezekből számítják majd ki a felvételi pontszámotokat. Ezután fel is kell töltenetek az eredményeiteket igazoló dokumentumok másolatát. Ha még nincsen meg az érettségitek, diplomátok vagy a nyelvizsgátok, a dokumentumpótlás határidejéről nem szabad megfeledkeznetek, ez július 10. A dokumentumokat szkennelve vagy fotózva is feltölthetitek, a fájlok formátuma .jpg, .pdf vagy .rtf legyen.

Érvényesítsétek a jelentkezést

Ha megvagytok a jelentkezési lap kitöltésével, már csak három dolgotok van: az ellenőrzés, a fizetés és a hitelesítés. A fizetés határideje ugyanaz, mint a jelentkezési határidő, tehát február 15. Bankkártyás fizetést a megadott bankártyatípusokkal tudjátok intézni, átutaláskor pedig az Oktatási Hivatal számlaszámára kell elküldenetek az eljárási díjat.

A hitelesítést megtehetitek Ügyfélkapun keresztül, de ehhez először egy okmányirodában személyesen regisztrálnotok kell a saját Ügyfélkaputokat, tehát egy kis utánajárást ez is igényel. Ha inkább a hitelesítő adatlapot választjátok, akkor azt ki kell nyomtatnotok, és aláírva el kell küldenetek az Oktatási Hivatal postacímére (Oktatási Hivatal, 1380 Budapest, Pf. 1190). A határidő február 23.

Fontos: ha hitelesítitek a jelentkezést, és utána a jelentkezési határidő előtt még változtattok az adatokon vagy új dokumentumot adtok hozzá, akkor újra kell hitelesíteni, tehát érdemes akkor hitelesíteni, amikor már biztosak vagytok abban, hogy semmin nem akartok változtatni.

Forrás: eduline.hu