Az egyetemi évek alatt olykor egy-egy vizsgát is teljesíthetetlen akadálynak érez az ember. Nagyon távolinak tűnik akkor még az államvizsga, nem beszélve az álláskeresésről. Azonban soha nem lehet elég korán kezdeni a tudatos karrierépítést, érdemes már hallgatóként tájékozódni, felkészülni a munka világának nehézségeire.

Még soha nem írtál önéletrajzot? Azt sem tudod, mit vennél fel, ha behívnának egy állásinterjúra? A legtöbbünk így van ezzel az elején. A jó hír az, hogy mindent meg lehet tanulni, aztán pedig már gyakorlat teszi a mestert. Fontos, hogy tudd, kihez fordulhatsz, kitől kérdezhetsz.

Egy helyen is megkaphatod válaszokat!

Ehhez remek terepet jelenthetnek a hazai állásbörzék, kiemelten azok, ahol igénybe vehetsz személyre szabott tanácsadásokat is, a lehető legtöbb féle témakörben. Ilyen például a HVG Állásbörze is, ahol, ha sietsz, még előzetesen foglalhatsz időpontot a személyes tanácsadásokra.

Ha még nem tudod, hogy milyen pozícióban dolgoznál szívesen, hogy melyik az a terület, ami leginkább megfelelne a képességeidnek akkor itt az alkalom, hogy kiderítsd. Pályaorientációs és pályakorrekciós tanácsadással várunk Téged, ahol szakemberek segítenek megtalálni a számodra leginkább testhezállóbb területet.

Ha a cél megvan, ám nem tudod hogyan is kerülj be az adott céghez, milyen eszközökkel és módszerekkel tudod növelni az esélyed egy-egy gyakornoki pozícióra vagy konkrét állásra, akkor is érdemes kilátogatnod, hiszen megismerkedhetsz az állásinterjú protokolljával, és akár próbára is teheted magad egy-egy interjún.

Gyere el Te is Magyarország legnépszerűbb karriervásárára! Ne feledd, a részvétel ingyenes, ám regisztrációhoz kötött!

Regisztrálj ide kattintva, hogy ne maradj le semmiről!

Találkozunk hamarosan!

Mikor: 2014. február 26-27.

Hol: A SYMA Rendezvényközpontban

{module Forrás: edupress}