Kosztolányi Dezső (érettségi tételek)

Kosztolányi Dezső (érettségi tételek)

Kosztolányi DezsőA Nyugat körül létrejött írói csoportosulás kiemelkedő tagja, író, költő, esszéista. A délvidéki Szabadkán született, polgári családban. Tanulmányait az apja által igazgatott gimnáziumban kezdte meg.

Beteges gyerek volt. Később a pesti egyetemen volt magyar-német szakos hallgató. Már diákkorában vonzódott az irodalomhoz. Itt ismerkedett meg Négyesi László irodalmi szemináriumán Babitscsal és Juhász Gyulával. Újságíró lett, igen sok lapnak volt munkatársa, természetesen a Nyugatnak is. 1908 és 1910 között sokat utazott. 1910-ben az igazi elismerést és a hajlamának leginkább megfelelő nagy költői Témát, A szegény Kisgyermek Panaszai hozta meg számára. A csodás de félelmekkel és szorongásokkal teli gyermeki birodalmat idézte fel emlékezete mélységeiből. Ez a kötet az érdeklődés középpontjába állította a fiatal poétát.
A legjellegzetesebb Kosztolányi művek egyike A szegény kisgyermek panaszai. Ez a kötet emelte íróját a legnépszerűbb költők közé.
A szegény kisgyermek panaszai 1910 a Nyugat első nemzedékének, de talán az egész XX. századi magyar lírának legsikeresebb és legnépszerűbb kötete. Az első kiadásban 32 vers jelent meg. 1923-ig 63 versre bővült a kötet. Életrajzi-pszichologizáló megközelítés szerint saját gyermekkori élményeit reprodukálja, lélektani hitelességgel tárja elénk a gyermeki lélek rezdüléseit, sőt a tudattalan világát is; a gyermekszerep attitűdjéből formálja meg verseit. Margócsi István értelmezésében a fő jellemző az objektív lírára való törekvés, ahol a gyermek nem a lírai alany, hanem a líra tárgya. A gyermek objektivizációja az adott világállapotnak, ily módon nem egyedfejlődési stádium, nem kiindulópont, hanem végeredmény. Ennek a gyermek által jelképezett világállapotnak az összetevői: az időtlenség, az állandó kezdés, a kezdet mint rácsodálkozás, a meghatározatlan teljesség igénye. A gyermek régi irodalomtörténeti toposz, a teljesség szimbóluma. Erre érzett rá Karinthy is paródiájában. Erre utal az a tény is - azaz, hogy nem hangulatlíráról van szó -, hogy a versek száma bővíthető, gazdagodik, formálódik a stiláris és verselési lehetőség. Az első kötet még az impresszionizmus jegyében fogant, funkciója a világ sokszínűségének, ellentétekben való egységének kifejezése. A bővülés az expresszionizmus felé mozdítja el a kötetet (A rút varangyot véresen megöltük, Az őrült napraforgó)
A szereplíra sajátos megvalósulásának lehetünk tanúi: a szerző beleéli magát a vidéki, a szabadkai kisgyermek szerepébe. Ezeket a verseket a gyermeki léleknek a világára rácsodálkozó bája teszi feledhetetlenné. A félénk és ideges kisgyermek Hallucinációit, színes vízióit, a világ titkaival való találkozását örökítik meg a költemények. A költő valóban úgy „lát, ahogy nem látott sose még”. A versfüzér legelső darabjában – Mint aki a sínek közé esett – még a beszélő szempontja dominál. Az ötször megismételt, tehét hangsúlyozottan kiemelt hasonlata halál, a meghalás pillanatát villantja fel, s arra az általánosan elfogadott vélekedésre épül , hogy az ember a halál közvetlen  közelében újra végigéli múltját „általérzi tűnő életét”. Ebben a rendkívüli helyzetben amikor a múlt már „messze mese lett”, „és a halál távolba mennydörög”, kell megragadni a futó elmosódó képek közül a lényegeset, a feledhetetlent. A vers voltaképpen nem egyéb, mint részletező hasonlat, s az utolsó sorok fejezik ki az egész ciklus célkitűzését – az impresszionista látásmódnak megfelelően-: „egy percre megfogom, ami örök, / lepkéket, álmot, rémest, édeset”. Az emlékidézésben nincs határozott epikus kronológia: a kötet a gyermeki képzelet rapszodikus ugrásait követi. Legfeljebb annyiban fedezhető fel bizonyos előrehaladás, hogy az évek múlásával  együtt az élmények száma is egyre nő, s a versek kicsiny hőse  egyre tudatosabban  tekint szét maga körül. A szegény kisgyerek valójában mindentől fél: retteg a betegségtől, a haláltól, az ébredő nemiségtől, fél az élettől, a sötéttől, apjától; szánalommal szemléli szomorú édesanyját és húgát, akit eljegyzett a bánat. Az impresszionizmus jellemző metaforájaként szinesztéziák szövik át a szöveget  
A háború lesújtotta, rettegéssel töltötte el. Irói tekintélyét mutatja, hogy a magyar Pen Club elnökének elsőként őt választották meg. A harmincas évek elején kiderült, hogy rákos; hosszú szenvedés után halt meg 1936-ban.

Édes Anna
A mű alapötlete Kosztolányinétől származik egy újságban olvasott hír alapján. Témája egy kettősgyilkosság, melyet egy cseléd követ el gazdái ellen. Műfaja lélektani regény: nem a gyilkosság, hanem az ahhoz vezető út érdekli. A középpontban az úr-szolga viszony áll. Az író a regényben a kor pszichológiai tudását is felhasználta. A mű 5 részből áll.

A történet előtt egy mottó szerepel, mely egy ősi latin könyörgés. Ez a könyörgés éppúgy szól Édes Annáért, mint a meggyilkolt Vizy házaspárért. Ez az ima később Moviszter vallomásában jelenik meg újra.

A regény pontos hely, és időkijelöléssel kezd. 1919 július 31.-én Kun Béla repülőn menekül Budapestről. Kosztolányi egyfajta korrajzot ad az akkori helyzetekről, de nem foglal állást se a menekülő kommunisták, se az éppen hatalomra kerülők mellett.

A megváltozott viszonyok érzékenyen érintik Ficsor úrat Vizyék házmesterét. Az eddig nemtörődöm házmester hirtelen fontosnak érzi, hogy megjavítsa a rég elromlott csengőt, hogy ezzel is bebiztosítsa állását. A csengő, mely most újra megszólal a változást jelzi.

Vizyné egész életét a cselédek gondja teszi ki. Volt egy lánya, Piroska, akit elveszített, és ezután évekig szanatóriumban élt. Ez idő alatt a házaspár elhidegült egymástól, és Vizynének nem maradt más, mint ez a beszűkült, boldogtalan élet. Így hát kapva-kap az alkalmon, mikor Ficsor úr felajánlja neki az új cselédet. Az új cselédet Vizyné képzelete (Ficsor elmondása alapján) a tökéletességig csiszolja. Már a név is, Édes Anna, beszélő név: a kedvességre, a szeretetre utal.

Az elnyújtott expozíció után következik Anna beilleszkedése a 7.-től a 10. fejezetig. A beilleszkedés gyors, de már ez alatt is megjelennek a későbbi tragédiára utaló jelek. Anna ösztönlény, és napról-napra érzi, hogy ez a hely nem neki való (fokozás). Vizyné a mintacselédet látja benne, de ahhoz hogy Anna tényleg azzá váljon az emberségét kellene feladnia. Az író nem részletezi a főhős belső gondolatatit, érzéseit. Kosztolányi végig rejtélyként tartja fent Anna lelki világát. Helyette sok apró sérelmen keresztül, melyek akkor még semmiségnek látszódnak, sejteti a lelki sérelmeket. Ez a módszer a freudizmusból ered.

Vizy, a mintahivatalnok, és felesége jól tartják a cselédet, de nem veszik emberszámba, egy teljesen más lényt látnak benne, mint ami valójában. Anna e szerint a kép szerint fog megváltozni, de ez a változás okozza a vesztét is. Mint egy gép, úgy fog dolgozni. A munkába menekül a tiltakozó ösztöne ellen, és a megfosztott embersége, és önállósága miatt.

Végül jön a gátlástalan bohém Patikárius János (11.- 14. fejezet), aki csak élvezeti cikket lát benne, és játékszernek tekinti. Mikor a fiútól becsapva, és megcsalva érzi magát végleg kitör belőle a felgyülemlett feszültség (15. – 18. fejezet). Ám nem Jánost öli meg, hanem a házaspárt, akik ebbe az embertelen szerepbe kényszerítették. A katasztrófához illően az évszak éppen tél.

A katasztrófa egy hosszú lelki folyamat eredménye, mely a regény elején kezdődik. Anna Ficsor nyomására hagyja ott a szeretett munkát, és a Vizy ház rögtön ellenszenves lesz. Bár próbálja magába fojtani ezeket az ellenérzéseket, de az új környezetet teljesen megszokni soha nem tudja. Aztán jönnek a próbatételek, melyekkel Vizyné teszteli Anna jóságát. Ez a kegyetlen tesztelés, szintén nyomot hagy benne. Ekkor úgy látszik, mintha beilleszkedne, ám a Vizyéken lassan eluralkodó "mintacseléd mítosz" még rosszabbra fordítja Anna állapotát. Nem csak egy teljesen más embert látnak benne (mintacselédet), hanem még mutogatják is, büszkélkednek vele, mint egy dísztárggyal. Nem is embernek, gépnek tekintik, és a legkisebb érzelmet sem mutatják felé. Végül Jancsiról naívan azt hiszi, hogy szereti őt, de Jancsi is csak kihasználja. Végül megtalálja a kéményseprőt, aki feleségül akarja venni, de erről meg Vizyék nem akarnak hallani, hisz félnek, hogy elveszítik a "tökéletes" cselédjüket. Így a szeretetre éhes Annának továbbra is csak a teljesen közömbös, és megalázó Vizy ház marad. Ez szinte a végtelenségig gyötri, és az utolsó csepp a pohárban Jancsi mással való hetyegése lesz. Annából kitör a szeretet éhség, és megöli nyomorúságos helyzetének megteremtőit: a Vizy házaspárt.

Anna nem menekül el, pedig volna rá lehetősége. Bevallja a tettét. A bűnügyi bizottság nem érti a tett miértjét, melyet végül Moviszter, a keresztény humanista doktor, vallomása fejt meg (19. – 20. fejezet). Ő az egyedüli, akit érdekel a lány sorsa, és aki nem saját érdeke szerint cselekedett. Moviszter Kosztolányi szócsöve is egyben. Ő az egyedüli értékember a többi érdekemberrel szemben. A regény tanulsága, hogy az emberi bajokra nem lehet politikai, vagy intézményes megoldást találni. Csak egy megoldás van: az irgalom.

Végül ismét a történettől különálló (utolsó) fejezet következik, mely a Kun Bélás első fejezettel keretbe foglalja a történetet. Ebben a részben maga Kosztolányi is megjelenik. Az előbb említett két keret, és a középső, tizedik fejezet (Anna, a mintacseléd) egy-egy legendát tartalmaz.

A regényből film is készült Fábri Zoltán rendezésében (1958, fekete-fehér).

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1