A stílusA stílus eredeti jelentése: íróeszköz.
Mai jelentése: gondolataink, érzéseink, szándékaink nyelvi eszközökkel való kifejezési módja.

Minden ember (műveltségtől, szókincsétől, egyéniségétől, pillanatnyi hangulatától, lelkiállapotától függően) másképpen használja fel a nyelvi eszközöket, tehát más a stílusa. A stílus tehát válogatás és elrendezés eredménye. Megnyilatkozásainknak mindig valamilyen célja van.

 

 

Ez lehet:
– ismeretek, tapasztalatok közlése, tudományos megállapítás (értelmi nyelvi elemek túlsúlya),
– érzelmeinket, hangulatunkat nyilvánítjuk ki (érzelmi, hangulati jellegű),
– hatást akarunk gyakorolni vele, meg akarjuk győzni valamiről (érzelmi és értelmi jellegű stíluseszközök, hatásos elrendezése).

A nyelvi elemek közül a hatást befolyásolja:
– a mondanivaló
– beszédhelyzet
– a beszélő és a hallgató közötti viszony

A stílusnak vannak objektív és szubjektív tényezői is. A nyelvi elemek közötti válogatás alapja a szinonima. Stílusértékről akkor beszélünk, ha egy nyelvi elem a használatban minél több többlettartalommal telítődik meg, eltér az átlagostól, a megszokottól, ha fel kell figyelni rá. A többlettartalom és az alapjelentés együttesen hat.

A nyelv és a stílus viszonya

A stílus kifejezésmód, alapja a nyelv eszközkészlete és szabályrendszere. A nyelvi eszközök kiválasztása és azok elrendezése teremti meg a mondanivalónak stílusát. Tehát a stílus választás és elrendezés eredménye.
Minden szó jelent valamit, a valóság egy mozzanatára, darabjára vonatkozik. Alapjelentése a szótárakban szereplő fogalom jelentése. Ez szilárd, állandó. Mellékjelentései alkalmi beszédhelyzetekben  fejlődnek ki, azáltal, hogy érzelmi-hangulati többlettel telítődik. Mindig az aktuális beszédhelyzet, a szövegkörnyezet határozza meg, hogy éppen melyik jelentése ölt testet.

A szó fogalmi (elsődleges) jelentéséhez társuló érzelmi-hangulati többletet nevezzük stílusértéknek.
A stílusérték lehet:
– állandósult ( a nyelvi közösségben már közismert),
– alkalmi (adott  szövegösszefüggésben  az  egyén  által  alkalmilag használt).
A szó fogalmi jelentésén kívül a szótárak az állandósult stílusértékre is utalnak, hiszen azok már nyelvi jelenséggé váltak.

A hangalak és a jelentés kapcsolata a nyelv szavainak nagy részében megszokáson alapul.
A szavak lehetnek:
– motivátlanok: megszokáson alapuló hangalak és jelentés,
– motiváltak: a hangalakból megérezhető, kikövetkeztethető a jelentés; ilyenek a hangutánzó és a hangulatfestő szavak. A képzett és az összetett szavak közül a nagyon kifejezők is ide sorolhatók.
A motiváltság növeli a szó stílusértékét. Minél nagyobb az eltérés a megszokottól, a hagyományostól, annál kifejezőbb, eredetibb a stílus.

Stílusárnyalatok

Egy szöveg stílusának elemzésekor fontos szempont a stílus hatásának vizsgálata. A szövegben kifejtett tartalom akkor hat igazán, ha a megformálás módjának, a stílusnak kifejezőereje van. A stílus kifejezőereje erősíti a szövegben foglalt tartalmi hatást.
Minél jobban élünk a nyelvi eszközök nyújtotta lehetőségekkel, stílusunk annál hatásosabb lesz. A személyesség: a beszélő gondolatainak, érzelmeinek, hangulatának, képzelőerejének kifejezése, közvetítése a hallgatónak rendkívül fontos.
A személyességben kifejeződik a beszélőnek
– a témához,
– a hallgatóhoz,
a beszédhelyzethez való viszonya.
Stílusárnyalatnak nevezzük a stílusnak azt a sajátosságát, amelyben mindez kifejeződik.

A stílusárnyalatok sokfélék lehetnek:
– kedélyes, tréfás, fennkölt (a beszélő lelkiállapotára),
– ünnepélyes (a helyzetre, az alkalomra utal),
– bizalmas, közvetlen,
– hideg (A beszélő és a hallgató viszonyára utal).

A stílusárnyalat egy konkrét szöveges jellemző vonása, tehát egyedi jelenséghez kötött. Stílusunk nemcsak gondolatainknak, hanem érzelmeinknek, hangulatunknak és akaratunknak is kifejezője. Célunk több, mint gondolatainknak közlése, megértése. Hatni is akarunk a hallgatóra, érzelmeket, hangulatot kelteni benne. Ez a szándék készteti a beszélőt arra, hogy mondanivalója erősítésére vagy enyhítésére megfelelő, hatásos kifejezéseket használjon.

Az erősítés eszközei:
– az ismétlés,
– a halmozás,
– a fokozás,
– expresszív (kifejező) rokonértelmű szavak
– a nyelv zenei eszközeinek felhasználása

Az enyhítés eszközei:
– pozitív tartalmú szó használata negatív helyett,
– kérdő mondat a felszólító helyett
– a beszéddallam, a hangsúly, a tempó és az eufémizmus.

A stílusrétegek

A stílus gondolataink, érzéseink nyelvi eszközökkel történő kifejezési módja. Minden ember másképp használja a nyelvi eszközöket, tehát más a stílusa. A társadalmi érintkezés különféle területein más a közlés jellege, a kifejezési mód. Meghatározott helyzetekben tipikusan alkalmazunk bizonyos nyelvi eszközöket. Ezek használatának köre a stílusréteg.
A stílus alakulását befolyásoló tényezõk azt is eredményezik, hogy a nyelvi kifejezésmódok a társadalmi érintkezés meghatározott területeihez is kapcsolódnak, s így az eltérések ellenére többé-kevésbé azonos vonások is jellemzik egy-egy csoport nyelvi kifejezésmódját. Az így létrejött stílusváltozatok a stílusrétegek. Más szóval: a stílusréteg a társadalmi érintkezés meghatározott területén jellemzõen használt nyelvi kifejezõeszközök rendszere, illetve az ezek használatát szabályozó törvényszerûségek összessége.

Irodalmi és köznyelvünkben a következõ fõbb stílusrétegeket különböztetjük meg:
I. Írott nyelvi stílusok:     
1. Tudományos stílus
2. Publicisztikai stílus
3. Hivatalos stílus
4. Szépirodalmi vagy mûvészi stílus
5. Levélstílus
II. Beszélt nyelvi stílusok     
1. Társalgási stílus
2. Szónoki stílus
3. Elõadói stílus