Ady Endre (érettségi tételek)

Ady Endre (érettségi tételek)

ADY ENDREÉletrajz
1877. nov. 22-én született Érmindszenten. Apja Ady Lőrinc, elszegényedett un. hétszilvafás nemes volt.

Anyja Pásztor Mária, papok és tanítók leszármazottja. Öccse Ady Lajos, magyar-latin tanár. Ő jelentette meg az első életrajzot. Hiába éltek paraszti életet mégis éltek benne nemesi érzések.
- Ady írói álnevei: Ond, Od, Ad.
1903. júliusában hazalátogatott Nagyváradra Diósyné Brüll Adél. Idősebb, gazdagabb, férjes asszony volt, emellett művelt, okos nő is. Már hallott Adyról, olvasta az újságban cikkeit és eldöntötte, hogy elviszi magával Párizsba. Kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük, de a nő hazament Párizsba Ady nélkül. Ady hazament és franciául kezdett tanulni, budapesti lapokkal vette fel a kapcsolatot.
1904-ben kiment és a francia irodalommal Léda segítségével ismerkedett meg. Léda fordított neki. Itt jelentkeztek először a vérbaj tünetei, Léda és férje gyógyítgatta. Egy év ottlét után Vészi József kérésére a Budapesti Napló munkatársa lett.
Ebben az időben a darabont kormány került hatalomra és bevezette az általános választójogot. Ez az egész úri Magyarország haragját jelentette. A darabont kormány megkérte Vészi Józsefet, hogy legyen a sajtó főnöke, és ő maga mellé vette Adyt és Bíró Lajost. 1906-ban megjelent az Új versek c. kötete. Ez az első igazi Ady kötet. Ezután három dologgal vádolták: érthetetlenség, hazafiatlanság, erkölcstelenség. Vannak már hívei is, de a sok támadás megviseli, ezért „megszökik” Párizsba 1907-ig. Mikor hazajön Vészi József már nem tud neki segíteni, mert a darabont kormány megbukott. A Népszavánál kezd el dolgozni. Az irodalmi rovat vezetője Révész Béla, így megjelentek Ady versei is. Pl.: Csák Máté földjén, Dózsa György unokája.  1908. jan. 1-én megindul a Nyugat. Az új költői törekvéseket támogatják. Azt tartották, hogy egy költőnek vagy írónak mindent szabad, amit meg tud csinálni. Ady versei is megjelennek a Nyugatban. 1908. áprilisában megalakul az A holnap irodalmi társaság. Ennek Juhász Gyula volt az alapítója. Hívta Adyt is, így ennek a tagja lett. 1908. szeptemberében megjelenik ennek egy válogatása, így Ady versei is. Konzervatív irodalmi körök támadták Adyt, mert újat akart hozni a történelembe. Ady támadással válaszolt. Megírta az A duk-duk affér c. újságcikket, ami az Új idők c. folyóiratban jelent meg.  1911-ig összesen hétszer volt Párizsban.
Ezután is sok nőnek tetszett, ezek között tűnt fel Csinszka (Boncza Berta). 1911-től leveleztek. Ekkor még Lausanne-ban volt egy leánynevelő intézetben. Versei tetszettek neki, rokoni szálakat vélt, így írta a leveleket. 1914-ben találkoztak először, Csinszka a családjához Csucsára hívta meg. Ady vonakodott, de mégis elment. Az első találkozás nem igazán sikerült, Érmindszentről ment, Nagyváradon megállt, barátaival berúgott, így szállt fel a vonatra, elaludt, későn kelt fel, máshol szállt le. Későeste érkezett zilált külsővel. Szerelem lett belőle. Ady 37 éves, a lány 20, félt magához kötni, de 1915. márc. 27-én mégis összeházasodtak. Apja, Boncza Miklós unoka-húgát vette feleségül, halála után az apja nővére nevelte Csinszkát. Nagyon érzékeny ember volt, verseket is írt, kötete is van. Házasságuk után Csucsán, a kastélyban éltek. Nem szerette Pestet, mert a első világ-háború alatt nacionalista jelszavakkal volt tele a város és tudta, hogy senki sem jó.
1918. okt. 31-én az őszirózsás forradalom idején csalódott, nem ezt a forradalmat várta. A háború okozta kétségbeesettsége eredménye. Novemberben elmegy a köztársaság kikiáltására, a Nemzeti Tanács küldöttsége is felkeresi. 1919. jan. 27-én meghalt. A Vörösmarty Akadémia tiszteletbeli elnökévé választják.

Indulás:
Nagyváradon újságíró (1899-1904) -> Szabadság (kormánypárti lap), Nagyváradi napló (ellenzéki)
1905-től a Budapesti Napló munkatársa (cikk: Ismeretlen Korvin-kódex margójára) -> Mo. kompország NY és K között; Európához érzi közelebb Mo.-t, de nő az elmaradottság
Nyugat első számában: A magyar Pimodán
Franciaországi kastély - irodalmi kör; a magyar költészet lehetőségeit keresi
1906 Új versek; ettől lesz a líra domináns
- szembefordul a konzervatív népnemzeti irányzatokkal
- Léda szerelem (erőteljes egyéniség; megismerteti a francia szimbolizmussal)
- Párizs -> távlatot ad a haza bírálatához és szeretetéhez
Kötetei:
Versek 1899
Még egyszer 1903
Új versek 1906
Vér és arany 1907
Az Illés szekerén 1908
Szeretném ha szeretnének 1909
Minden Titkok versei 1910
A menekülő Élet 1912
A magunk szerelme 1913
Ki látott engem? 1914
A halottak élén 1918
Az utolsó hajók (posztumusz) 1923


Igen gondos kötetkompozíció, ciklusokra osztja, általában tematika alapján.

Költői szerepvállalás és a magyar valóság megjelenése, Ady költő indulása:

 


Ady dacos ingerültséggel tör be a magyar irodalomba. 1906-os Új versektől számítva. Egy új élet hírnöke akart lenni, valamiféle vátesz (látnoki) szerepre vállalkozott. Önmítoszában ott élt a tragikus küldetéstudat. Küldetést érez két szempontból is: új költészet eszme nevében lép fel, másfelől pedig jogot formált arra, hogy a korabeli félfeudális, elmaradott közállapotokat ostorozza. Olykor a roppant akadályok csak növelik az elszántságot, valamiféle „mégis dac”-cal lép fel (pl.: Góg és Magóg fia vagyok én.., Új vízeken járok). Valamint a küldetés teljesíthetetlenségét látja, A magyar Ugaron, A Hortobágy poétája.
Szimbólumai egyértelműek: ugar, Hortobágy, Tisza, Verecke, puszta, ezek a feudális Magyarország szimbólumai. Azonban megjelennek még pl. Vazul, Góg, Magóg szimbólumok is. Ezek a kitörni vágyás, lázadás, az új gondolat szimbóluma.

Az Új versek előhangjában a költő célja, hogy saját önarcképét az olvasó elé tárja, és bemutassa az új magyar karaktert. A költőben küzd a régi, ősi Beöthy-féle karakter és az új dekadens karakter. Ez nem egyezik a Beöthy Zsolt által felállított képpel, miszerint az ősi magyar a pusztában él, nyugodt, nem képzelődik, nem fél, mindent világosan lát. Megjelenik a nemzeti kollektivizmus, miszerint a közös ügynek szüksége van az egyén erejére.
A költő magatartása a versben harcias: dörget, kérd, jön, betörni akar. Hódítani akar (Verecke), lerombolni a gátakat, a honfoglaló magyar képében jelenik meg, viszont nyugati is, mivel Dévénynél akar betörni.
Az ősi dal, amit hoz magával, a hagyományt jelenti, de új is, mert Dévénynél jön. Folytatja a magyar hagyományokat, de nyugatiakat is tartalmaz. Régi is, új is a magyar dal, tehát örök, de feltétlenül magyar. A dal már dekadens: "sírva, kínban, mit se várva" a reménytelenség jelenik meg. Győzelmi dal, nem Pusztaszerhez kapcsolódik.
A Hortobágy poétája című versben a költő azt mutatja be, hogy a Beöthy-féle karakter miként süllyedt le: bamba lett, nem fogja fel, amit mondanak neki, a versben a lírai én társai ilyenek. Nem hagyják a lírai ént, hogy költővé váljon. A lírai én karaktere is megváltozott, csak helyzetében van meg az ősi karakter: csordát terel, nomád pásztor, lelkében viszont poéta: vágyakozik, érzelmei vannak (virág nő szívében, költészetének témái: pusztulás, mámor, szerelem, ezek mind a dekadenciára jellemzőek. Tehát a költő az ősi nemzeti karaktert dekadenssé írta át. Párhuzamot vonhatunk az elhallgattatott hortobágyi poéta és Ady között (mivel ebben a korban Ady-t sem engedték kibontakozni a kor írói).
A Tisza-parton című vers azt mutatja meg, hogy a költő mennyire idegen saját hazájában. (Ennek már van költői hagyománya pl. Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról). Összehasonlítva a két világot: a költő hazája, ahonnan jött a finomságot képviseli (álmodozás, finom érzelmek, virág -termékeny élet), ezzel szemben áll a Magyar haza, amely a durvaságot képviseli: bamba, vad csókok, sivatag - terméketlenség.
Ady egy sajátos műfajban ragadja meg a problémákat, ez a zsáner, mivel a cselekményelemek általánosítottak, jelképesek és időtlenek. A lírai én is általánosított, mivel nem azonos Adyval, de magában rejti a költői lét a lírai ént.



Az összetett szimbólum (A fekete zongora, A vár fehér asszonya)
Az összetett szimbólum két versre jellemző: A fekete zongora és A vár fehér asszonya címűekben. Mindkét vers a korabeli közönség számára nehezen érthető volt. Ignotus is, aki Ady barátja és híve volt, ezt írta a Fekete zongora című versről: "Akasszanak fel, ha értem", de mégis jónak találta.


Az értelmezési nehézség az összetett szimbólum tulajdonságából következik. Pl. A vár fehér asszonya című versben az alapmetaforát könnyen értelmezhetjük, hiszen az első sor kényszerít erre: "A lelkem ódon, babonás vár". A lélek a jelölt, és a vár a kép. Viszont tovább már csak a képeket (egyszerű metafora) tudjuk meg, és a jelölt megtalálásához semmilyen segítséget nem kapunk, sem hagyományok, sem 3.ö. nem jelenik meg, így ez nagyon szabad, olvasótól függ. pl. elátkozott had, mint kép, és a jelölt lehetnek az eddigi szeretők, gonosz emberek, rossz emlékek. Tehát nem egyértelmű: fehér asszony (K), Léda (J): csak ötletszerű. Ezt nevezik irracionális többletnek, mivel a versben nincs benne, az olvasótól függ, mozgósítja a tudattalanból jövőt. Ezzel az eszközzel az író úgy viszi át az olvasó tudatába a versben lévő tartalmat, hogy közben az nem válik tudatossá. Jellemző az imprecizitás: a költő nem akar pontos lenni, csak hívószavakat mond. A versben egyébként balladai és leíró elemek keverednek. Az összetett szimbólum olyan metaforákat tartalmaz, amelyeket nem lehet egyértelműen lefordítani, jelentése fokozatosan mélyül el, ezért önkifejtő szimbólumnak is hívják.
A fekete zongora című vers még az előzőnél is nehezebben érthető, mivel az alapmetafora nem az elején található, és nem kötődik a főmotívumhoz. Az alapmetafora: melódia K, élet J - ezt megértve már a többi is értelmezhető: fekete zongora - ember, én, vak mester - Isten, sors (ennek megértésében Ady segített egy nyilatkozatával: Ha szabad volt régen Istent fehérszakállas öregúrral azonosítani, én miért nem hasonlíthatom vak zongoristához), bor - boldogság, mámor. Az impresszionista kritika szerint a szimbolista művekhez nem tudatos gondolkodásmód, több jelentés, és a szöveg önmagában való értelmezése szükségesek. Az életbe belehal az ember (szivemnek vére kiömlik az ő ütemére). Az élet egy bordélyház, amelyhez mámor kell, akinek nincs, az nem tud itt megmaradni. Az élet melódiája azonosítás -élet=melódia.


A halál-motívum (A fekete zongora, Párisban járt az Ősz)


Ady verseiben kétféle halálkép jelenik meg, az átesztétizáló és az abszurdizáló.
A fekete zongora című versben az abszurdizáló halál jelenik meg, vagyis az a halál, ami az életet céltalanná, abszurddá teszi. A versben összetett szimbólum van, amelynek alapmetaforája: élet J, melódia K. A fő motívum: a fekete zongora kép, az egyén a jelölt. A vak mester, az Isten, aki az életet irányítja, egy bordélyházban zongorázik, tehát az élet egy bordélyház, amelyben borra, azaz boldogságra, mámorra van szükség. Ha nincs mámor nem lehet megmaradni: "fusson, akinek nincs bora". Az életbe bele kell halni: "szívemnek vére kiömlik az ő ütemére". A vers ídőn és téren kívüli.
A Párisban járt az Ősz című vers egy pillanat elemzése, a két halál egyszerre jelenik meg. Az első versszakokban még az átesztétizáló halál jelenik meg: Ősz kánikulában találkozott velem * a nagy meleg után jó az enyhülés, "égtek lelkemben kis rőzse-dalok: füstösek, furcsák, búsak, bíborak" * tábortűz képe otthonos. Viszont a harmadik versszaktól már abszurdizáló halálkép jelenik meg: beleremegett. Már az első versszakban bevezeti a költő a halált, az Ősz és Szent Mihály említésével. A vers elején lévő enyhe motívumok: suhant, nesztelen, halk lombok a vers végére felerősödnek: szaladt, beleremegett, nyögő lombok. Ősz kacagva szaladt, tréfás falevelek kárörvendőek, kinevetik az élet jelentéktelenségét, falevelek már halottak. Beleremegek, az én hangulatom tragikus. A halált szépnek mutatja be, még akkor is, ha az életet értelmetlenné teszi. Mindkét halált az élethez viszonyítja. Negyedik versszak vegyes: itt mind az abszurdizáló, mind az átesztétizáló halál megjelenik (beszökik, elér, súg, kacagva szaladt; kánikula, beleremeg, nyögő).


A költői magatartás ambivalenciái (A magyar Messiások, A muszáj Herkules, Az ős Kaján)


A magyar Messiások című vers Petőfi vátesz költészetéhez kapcsolódik, azon belül is a megváltó költő képéhez. Itt nincs forradalom, egyéni megváltás van. Ady ambivalens érzelmekkel fordul a magyar megváltókhoz, mert szükség van rájuk, haláluk mégis értelmetlen: "S üdve nincs a keresztnek". Az egyének magányosak, pedig sokan vannak. Leírja a magyar messiások helyzetét, miszerint helyzetük nehezebb, mint másoknak: sósabbak a könnyek, a fájdalmak is mások. Azért messiások, mert meghalnak, viszont Adynál Petőfivel szemben nincs megváltás. A magyar történelem az elvetélt Messiások sora.
A magyar történelem mozdulatlanságát fejezi ki A muszáj Herkules című versben a költő, a saját hivatásával kapcsolatos ambivalens érzéseit mutatja be. Ő, mint a lírai én, szeretne gyáván kihunyni, egyedül lenni, magát utálni, bújdosni, fájdalmasan meghalni. Ezek a dekadens költő jellemzői. Ezzel szemben áll a környezet elvárása, aki elvárja tőle, hogy Herkules legyen (a dal kényszeríti erre), hős, nem hagyja hogy az legyen, ami akar, nem hagyja meghalni. Lenézi azokat az embereket, akik a megváltást várják tőle: törpék, gnómok, köznapi emberek. Az utolsó sort kétféleképpen értelmezhetjük, lehet kényszer szülte figyelmeztetés, fenyegetés, de lehet az igaz érzelmek kifejezése, a halálvágy is. A modern megváltó nem Istentől kapja megbízását, belehajszolják.
Az ős Kaján című vers is Ady balladaszerű versei közé tartozik, amelynek Arany: Vörös Rébék című balladája volt az előzménye. Az egyik szereplő metaforikus, homályos a helyszinrajz, idősíkot kitágítja (Óbabilon ideje óta). A tér valóságban egy kocsma, ami metafizikusan egy templom (asztal zsoltár, bor * Krisztus vére), és az élet országútján helyezkedik el. Cselekmény nincs, csak eseménysor van: borozgatás, beszéd, harc. A cselekmény általánosított: Kaján jön, megy. Róla megtudjuk, hogy költő, mivel lanttal jön, pogánydalokkal megy. A lírai én is költő, akinek az ős Kaján apja, Istene, ebből arra következtethetünk, hogy a Kaján maga a költészet, és a zsakettes alak ennek konkrét megjelenési formája. A Kaján örök és pogány: Káin a lírai én világa a keresztény világ (metaforikus helyszin). A lírai én szabadulást kér a harcból, azaz a borozgatásból. Felfedezhetőek Ady költészetének nagy témái (magyarság, Léda, szerelem) a lírai én szavaiban.


A verselés megújítása


Adynál sajátos szimultán ritmus jelenik meg. Míg az általános szimultán ritmus azt jelenti, hogy az időmértékes verselés nyomatékai egybeesnek a hangsúlyos verselés nyomatékaival, addig Adynál ez nem esik egybe, mivel a verslábak jambikusak, azaz emelkedőek. Ezért ennek neve: Diszharmonikus szimultán (pl.: Őrizem a szemed
--  |  U-  |  U-  | -   4|3
U- |  U-  |  UU | -   4|3)

Ady több eszközt is használ a verselés felújítására pl. aprózás, amikor pirrichius (UU) verslábakat is használ, mint pl. a Héja-nász az avaron című versben:
-    -  |   -        -   |   -   - | U U | -
két lankadt szárnyú héja-madár
Emiatt a vers gyorsabb lesz, zaklatottabb, nyugtalanabb és a verset a próza felé tolja el.

Ez a kor jellemző tendenciája lesz, ami Adynál kezdődik. A másik eszköze Adynak, hogy a jambikus versben a sorkezdő pozícióban trocheust (-U) használ, azaz choriambust (-UU-) hoz létre. Ezt felcserélésnek, vagy anaclasysnak nevezzük. Megfigyelhető a Héja-nász az avaron című versben:
-  U |U  -     |    U     -   |  U  - | -
Útra kelünk. Megyünk az őszbe
Ez sorkezdő lendületet ad a versnek. A harmonikus verselést a diszharmónia felé vezeti, a verset a prózába viszi át. Így a verset modern tartalmak kifejezésére teszi lehetővé. Így lehetséges az, hogy mikor Nyugat-Európában már teljesen megszűnt a kötött versforma, itt még mindig megmaradt, hisz ezekkel a lazításokkal alkalmassá vált a zaklatottság kifejezése.



Népiesség és régiesség az utolsó korszakban (Őrizem a szemed, Krónikás ének 1918-ból, Két kuruc beszélget)


Ady 1910-es években született költeményeivel már eltávolodik a szimbolizmustól.
Az egyik irány, amelyet ekkor követ: a népiesség. Ide tartozik például az Őrizem a szemed című vers. Ebben a versben is megjelenik az Ady verseiben megszokott tipikus alaphelyzet: a mozgás valahonnan valahová. Egy pusztuló világból jön, de a lírai énben is pusztulás van, űzöttség, a szerelembe megy, a személyes világba. A vers verselésére a diszharmonikus szimultán jellemző, ami gyorssá és zaklatottá teszi a verset (4/3).
A másik irány a régiesség felé mutat, mint például a Krónikás ének 1918-ból. Ebben a versben két műfaj is keveredik: a históriás ének, amelynek jellemzői: ragrím, négysarkú vers (4 ütemű 11-13-ig, 4 soron keresztül ugyanaz a hívószó). Adynál ez az egész versen keresztül ugyanaz, monotonságot, végzetszerűséget idéz fel, baljós. A költő nem magyaros kifejezéseket használ (pl: történűlnek), ezzel is a históriás versekre utal vissza és a totális pusztulást jelzi, mintha a költészet is meghalt volna. Tehát a műfaji keret befolyással van a jelentésre. A másik műfaj, amely fellelhető a versben: a ballada. Ady rájátszik Arany: Vörös Rébék című balladájára. Pusztulás szimbólum, időtlen fogalmazás. Mindkét műfaj epikai, tehát benne a cselekménynek fontos szerepe van; itt inkább csak helyzetleírás van. A cselekmények mozaikszerűek, most játszódnak, de az időben csak a cím helyezi el. A háborús utalások metaforikusak, ez is általánosítás. Bemutatja a korabeli embert, akinek legfőbb tulajdonsága, hogy öl (még a rímet is megtöri), már nem lelkesednek a háború miatt, ez utalás a korabeli politikai helyzetre. A háborút pokolhoz hasonlítja, ráadásul idegen, tehát nem magyar célokért folyik a harc. Az értelmiségiek is elpusztulnak (Lámpás, szép fejek sután megszédülnek). A vers a végén haláltánccá válik.

A népies és a régies irányzatot is magában foglalják a kuruc versek, amelyek a századforduló idején népszerűek voltak. XX. század eleje a kuruc reneszánsz, újratemetik Rákóczit és Thökölyt. Thaly K. kiadja kuruc verseket tartalmazó kötetét (a verseket ő írta). Nacionalista mitológiát akar teremteni. Ady versei szemben állnak ezzel. A Két kuruc beszélget című versben egy öreg (öreg Balázs testvér) és egy fiatal kuruc beszélget. Az öreg még bízik a világban, a fiatal már nem: kiábrándult. Ezzel Ady megkérdőjelezi a nacionalista nevelést. Ha már a fiatalság kiábrándult, akkor a nemzet el fog pusztulni. A verselésben az Arany által felállított hagyományt követi (choriambizálás), Buda halálában felidézi annak komorságát, népnemzeti irodalom csúcspontját 4 ütemű 12-es, ez a magyar népies epikus költészetre jellemző.    Ady az avantgárd irányába akar kimozdulni, ezek a törekvések nem válnak egyeduralkodóvá.



A szimbolizmus meghaladása (Az eltévedt lovas, Emlékezés egy nyár-éjszakára)


Ady kései versei már az avantgarde felé mutatnak, de ez nem minőségi haladás, hiszen az avantgarde is az ösztönöst helyezi előtérbe a tudatosnál.
Az eltévedt lovas című vers formális ballada, nincs igazán cselekménye. Az eltévedt lovas a honfoglaló magyarok, akik feltámadtak, mert a falu múltat álmodott. A hely a mai sík, amely korábban nádas volt, és most újra benőtte, mert üget egy hajdani lovas. Az eltévedt lovas az eltévedt magyarságot szimbolizálja, a hajdani lovas nem tud tájékozódni az új hínárban, az eltévedés végzetszerű, a jövőben is tart. Különbség a szimbolizmustól: nincs annyira kiemelve a hős, cselekmény egyáltalán nincs, a tér és idő egyre elvontabb, a képelemek nem állnak össze egységes szimbólummá, hanem szétforgácsolódnak.
Az Emlékezés egy nyár-éjszakára című versben már a szürrealizmus felé mutató elemeket találunk, például fantasztikus, abszurd, látomásszerű elemeket (néma szolgáló dalrafakadása). A vers az első világháború kitörésének napját mutatja be (véres lakodalom, hamis lelkesedés, riadó). A költeményben rájátszás van az apokalipszisre (Egy világot elsűlyesztő rettenetes éjszakára). A különbség viszont az, hogy a Bibliában eljön az Isten, tehát megtörténik a megváltás, a versben nem. Negatív apokalipszis. A kezdetek bemutatása ugyanaz, de a versben csak a pokolbasüllyedést mutatja be. Nem jön el Isten: "S Isten-várón emlékezem". Kitágítja időben a mindmáig. Eleje és a vége ugyanaz: időtlenítés.


Ady, lázadás és forradalom versei

1914-től vannak jelen és külön korszakot is jelentenek. Verseiben a magyarság féltése, értelmetlen pusztítás, öldöklés, elembertelenedés is megjelenik. A költőnek a humánumot, a múlt értékeit kell megőrizni a jövő számára. Közel állnak a magyarság versekhez. Alapérzelme a sajnálkozás.
Az eltévedt lovas; Ember az embertelenségben; Krónikás ének 1918-ból; Emlékezés egy nyári-éjszakára.
A kor felfogása szerint (pozitivizmus) a társadalomtudományban is törvények vannak. A fajok között is létharc van, így jönnek létre a fejlettebb fajok, és az életképtelenek így pusztulnak el. Egyes felfogások szerint a létharc a nemzetek között folyik, vagy a társadalmi osztályok között. De mindenképpen az életre valónak kell győznie.
A Harc a Nagyúrral című versben is létharc folyik. A lírai én küzd a disznófejű nagyúrral. A lírai énről megtudhatjuk, hogy alá van rendelve a nagyúrnak, megaláztatásban él (még a fejét is meglékeli előtte), könyörög, szexuálisan kiszolgálja ("simogattam. Ő remegett"), viszont a másik oldalon útra akar kelni, várják, igazi kéj és szerelem, boldogság, teljes élet várja, ami negatívumokat tartalmaz (fekély, galád), de élet. Tehát a lírai én az életrevaló. Ezzel szemben a nagyúr ül az aranyán, álma süket, vigyorog (állatias, értelem nélküli), meredten ül. Mozdulatlan, vágyairól nem tudunk semmit, életidegen, nem életre való. Mégis ő győz, hisz magához láncolta a lírai ént, ami számára a pusztulás ("Ezer este múlt ezer estre"). Ez szemben áll a szociáldarvinizmus felfogásával. A lírai énnek arany kell (yacht -száguldás).
Ady a forradalomról publicisztikáiban mindig pozitívan írt. Verseiben kifejti ambivalens érzéseit is. Erre példa a Rohanunk a forradalomba című vers is. A forradalom pozitívumai: munka, megmunkáljuk a rossz földet (* trágyadomb), alkotó munka, oldódik az átok. De megjelennek a forradalom negatívumai is: csúf halál, buja harag vetése, robbanás, liheg. Ezek előkészítik a végső nagy paradoxont: "Isten szent küldöttje: a Sátán". Az utolsó versszakban a csönd rájátszás Vörösmarty: Előszó-ra, ez is a negatívumokat erősíti. A forradalom már végzetszerű, a rohanás is, ami (a vers elején és) a címben még pozitív volt. A költő bemutatja a világot is, ami ellen küzd a forradalom: rabság, seb, bús kesergés, katona, gőg, irigység.





Ady: A Szerelem motívum:

Nem törődve a közvéleménnyel,  provokáló daccal ír érzelmeiről. Van ezekben polgárpukkasztó feltűnésvágy, azonban árad belőle az érzékiség. Folytatja a Reviczky féle perdita motívumot (Az én mennyasszonyom). Nem törődik a külsővel, csak a belsőségekkel foglalkozik. A bukottal nem törődik, még ha fáj is. Nemcsak folytatja a perdita ciklust, de a Léda szerelem teljesen új motívumot hoz, a szerelmi ambivalencia érzését.

Léda kapcsolata:
1903-ban Nagyváradon ismerik meg egymást, Léda férjez, bár férje idősebb nála. Ady követi Lédát Párizsba, ahol hosszabb-rövidebb ideig tartózkodik. Léda, roppant művelt, érzékeny  asszony, ízlésével támogatta Adyt. Ő volt aki megnyitotta és bevezette Nyugat-Európába a magyar költészetet. Nem lehet tudni, hogy Ady teremti-e meg az asszonyt, vagy fordítva, de ez kölcsönös lehetett.  Kapcsolatuk diszharmonikus, elválás és egymásra találások sorozata, tovább folytonos vibrálás. Érzése valamiféle nyugtalanság, örökös tépelődés. A Léda versek egyik kísérő motívuma a halál.

Léda zsoltár:


(Örök harc és nász) mitologikus  magasságba emeli, de az ambivalencia megmarad. Könyörög, kér és esdekel Lédához. A teljes boldogság hiányzik. Azonban végig paradoxon is megfigyelhető: szerelem - gyűlölet. A közelséget fojtónak érzi Ady, nem várja a beteljesedést.

A Lédával a bálban című vers balladaszerű, mert megjelennek benne balladai elemek pl.: időtlen, hely bizonytalan, van cselekménye. Nincs előtörténet, ez elvonttá, általánossá teszi a cselekményt. A cselekmény: bejön egy pár a bálba, ahol ifjú és boldog párok táncolnak. A bejövő pár a halálból jön: halál-arcunk, sötét fátyol. A szerelem halálából jönnek, mivel a rózsa is hervadt, ami a szerelmet jelképezi. A bálban esküvő van, boldog párok táncolnak friss rózsákkal, tehát az ő szerelmük még él. A másik pár inkább temetésre utal a fátyol miatt. Előrevetítik, hogy a szerelemnek mi lesz a sorsa. A szerelem halálát hordozzák, ez fertőz, megöli a többi pár szerelmét is. Már az első sorban előreutalást találunk a szerelem rövid voltára: sikolt és figyelmeztetést: tornyosul, omlik.
A Héja-nász az avaron című versben a szerelem, mint a létharc része, a férfi és a nő közötti küzdelem jelenik meg. Ez a szociáldarvinizmus felfogásának felel meg, miszerint a természettudományokban meglévő törvényeket át lehet vinni a társadalomtudományokba. A harc jelzője az is, hogy a költő a szerelmet nem galambbal, hanem egy ragadozó madárral, a héjával akarja bemutatni. A szerelemre nem igazán találunk pozitív jelzőt pl. "Szerelmesen" az előzmények negatívvá teszik; "felborzolt toll" ambivalens, lehet szerelmi szenvedély, de lehet düh, harci düh is. Negatív motívumok: vijjogva * harc, fájdalom, veszély; sírva * szomorúság (* szerelem); kergetőzve (lehet pozitív is: játékosság). Ők a régi madarak, már kiábrándultak a szerelemből, a szerelem halálhoz vezet, ténylegesen belepusztulnak, pozitív benne, hogy együtt halnak meg. A szerelem beteljesülése a halál. A verset még a verselése is zaklatottá teszi. A költő a jambusokat felcseréli (trocheusra), így chorijambus keletkezik a sor elején, ez az anaclasys, és még sok helyen találhatunk aprózást (UU).

-U |  U-  |  U- |  U-   |  -
--   |  U- |  U-  |  U-   |  -
--   |  --   |  --   |  UU |  -

1911-ben szakít Lédával. Megírja az Elbocsátó, szép üzenet című művet. Ebben, valamiféle gőgös fölénnyel szól, hogy elszakít minden szálat. Itt lefoszlik az eddigi dics Lédáról, amit Ady ráaggasztott verseiben. Kimondja, hogy ő volt aki megteremtette Lédát, Léda szerelmében önmagát szerette.

Csinszka-szerelem:


1911-ben ismerkedett meg Boncza Bertával. A lány 20 éves volt ekkor. Adyt, mint szerkesztőt kereste meg a lány. Levelezésük közben egyre bensőségesebbé vált a kapcsolatuk, majd 1915-ben Ady megkérte a hölgy kezét. Az első éveket főként Csucsán töltötték. 17-ben Ady apósától háromszobás házat örökölt Budapesten és oda is költöztek. Adyt nagyon megviselte a háború. Nagy hűségesen kitartott a lány mellett, bár bosszantotta a túlzott gondoskodása. Harmóniájuk hamar megbomlott, ám ha a verseket nézzük, akkor ennek semmi nyoma sincs.

Csinszka-versek:


Őrizem a szemed; De ha mégis?; Nézz, Drágám, kincseimre;
Őrizem a szemed: hátterében a halál, az öregség áll. Csinszka a megnyugvást mutatja a költő számára. Refrénes szerkezetű. Az utolsó versszak rímtelen, itt a halálfélelemről szól. A mű dal, de elégikus.
De ha mégis?:  1 vsz.: közös megmaradás, T/1-ben írja le. A második vsz: Te+én: paradoxon, ellentétek, halmozás, expresszív kép. A harmadik strófa: dermesztő képek pusztulása, csak a társában bízhat.  A következő strófában:  a lírai én pusztulásának képei - társban bízhat. A 4. Strófában: egyre inkább elvész a cél, kérdez és elbizonytalanodik, siránkozik. Az utolsó strófában: halál végső gondolata,
Nézz, Drágám, kincseimre: magánéleti panasz; keretes szerkezetű elégia.

Ady, istenes versek:

A halál állandó közelsége, az élet kiúttalansága miatti töprengés, az otthontalanság feloldásának vágya vezette el a költőt az Istennel való találkozásig.
Adynál az isten-fogalom is szimbólum, egyetlen jelkép szimbólumrendszerének bonyolult szövevényében. S istene is annyiféle, ahány versben megjelenik, sőt egyetlen versben is többféle alakot ölthet. Istene nem az egyházak Istene, hanem a maga által teremtett, elgondolt Isten. Ugyanolyan személy, közvetlen kapcsolatban van vele, mint az ószövetségi próféták nagy költőelődje, Balassi Bálint. Verseiben a kétségbeejtő helyzetekben sodródó ember panaszai törnek fel nála is: elsírja élete fájdalmait, segítségre kér ellenségei megalázására, az élet bajai és saját démonai ellen. Azonban Balassi rátalál Istenére, és Ady állandóan keresi.
1908-tól beszélhetünk istenes versektől és 12-ig volt meg Ady életművében.
Az istenes verseket Az Illés szekéren című kötetbe rendezte először önálló ciklusba.
Sion-hegy alatt; Istenhez hanyatló árnyék; Álmom: az Isten

A Sion-hegy alatt című költeményben megfigyelhetjük az Adyra jellemző reménytelen istenkeresést. A vers helyszíne egy szent hely, a Sion-hegy, ahol Mózes és Isten találkoztak. A cselekmény: a lírai én Istent keresi egy lámpással (ez párhuzamba állítható Diogenésszel, ő is lámpással keresett egy igaz embert; Tehát Isten keresése egy igaz ember keresése), meg is találta, de nem tudta megnevezni (a határon állt - öregúr), nem emlékezett a nevére. Pedig gyermekkorában ismerte: "gyermeki ima", "fedett". Rájött, hogy elvesztette Istent, ezért keresi, Istennélküliségben él, ezért kárhozott, halott: "Halottan visszajöttem hozzád én, az életben kárhozott". Mindez karácsonykor történt, erre utalnak a piros betűk, rórátéra harangozott. Viszonyuk: apa-fiú viszony (atyaisten), mert az öregúr védte ("simogatott"). Az Isten hajszolt Isten: borzolt szakál, tépetten, szaladt. A lírai én nem kap kinyilatkoztatást Istentől, mint Mózes a 10 parancsolatot kapta. Az Úr nem szólal meg, így nem ismerheti fel. Ez kudarc, a költő nem tudja megtalálni az Istent, nem tud visszamenni gyermekkorába, ahol még ismerte. Reménytelenül vágyakozva keresi Istent, mégsem találja meg. Megjelenik az ambivalencia is.


Ady, magyarság-versek:

A nemzetféltés, a szorongás váltotta ki Adyból is a keserű, átkozódó, ostorozó költeményeket, az ún. magyarság-verseket.
Körülbelül 120 költeményt írt. A legfőbb kérdése volt: fenn tud- maradni a magyarság? (Herderi jóslat)
A föl-földobott kő; A fajok cirkuszában; Nekünk Mohács kell.

A Gare de l'Esten című műben is megjelenik az Ady verseire jellemző epikus keret, hogy jön valahonnan és megy valahová, meghatározatlan térből és időből meghatározatlan térbe és időbe. A mű Párizst állítja szembe Magyarországgal, ahol Párizs egyértelműen pozitívabb, Magyarország daltalan, fagyos lehelet, hullaszag, elátkozott hely, ezzel szemben Párizs: dalol, mámor, csipkés, forró, illatos. Az 5. versszak nem illik bele ebbe az összehasonlításba, ott mindkét hely egyformán negatív: "Óh, az élet nem nagy vigalom sehol". Tehát alapvetően Párizs sem más, de ott belehazudnak egy kis harmóniát. A világ koldus, Párizs különleges, de ez csak hazugság. A vers elején a halál Magyarországhoz tartozott, a végén Párizshoz is: "csókolná le a szemeimet", "Kivágtatna a vasszörnyeteg és rajta egy halott" tehát már Párizsban meghalt. A két város között nem a halálban van különbség, nem élet -halál ellentét.
Az utazás jelképes végzet, Magyarországhoz tartozik. A magyarságtudat a végzet, nem tudja elhárítani. A magyarság lét a halállal azonos. Párizsban is van halál, de az pozitív halál: párizsi lány csókolja le szemeit, tehát ez átesztétizált halál. Magyarországon abszurdizált.
A kor kritikusai Adyt és a Nyugat költőit magyartalannak tartották, mégpedig azért, mert ostorozzák a magyart, negatív jelzőkkel látják el, szakítanak a magyar költészet hagyományaival, verseik erkölcstelenek, holott a magyar költészet eredendően erkölcsös, és végül értelmetlenek. Ezek miatt Ady magyarságát is kétségbe vonták, ezekhez járult még politikai nézete és züllött erkölcsi élete.


Ady szimbólumrendszere


- nem öncélú esztétizálás
- átfogó nagy szimbólumrendszer: több tárgykörből merít:
- táj: színbólika;
- természet: héja, vihar, ugar
- tárgyi valóság: hajós, hegedűs;
- mitologikus: Ádám, Éva, Góg, Magóg;
- nagybetűssé tett közszavak: Nász, Élet, Hit, Ugar;
- szokatlan szóösszetételek: szűz
- halmozás, ismétlés, felsorolás.



Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1