Adott egy öregember, aki emlékezik… Az unokái kihozzák a Vasúttörténeti parkba (a kocsit, ahol a randevú történt, közben felújították). Az öreg kijön és ahogy körbejárja a kocsi helyiségeit, visszajönnek azok a képek, amiket ő annak idején a 10-es, 20-as években megélt.

Ez egy kirándulás, ami egész életére kihatott. Hiába történt 50 évvel ezelőtt, és csak egyetlen találkozás volt, az neki mindig meghatározó volt. Onnan indult az ő élete. Ettől olyat kapott, amit nem tudott magából kitörölni.

– A dal maga egy feldolgozás, melyet úgy próbáltunk megcsinálni, hogy az emberek szívéhez szóljon. – kezdte Varga Feri a dal bemutatását – A 20-as évek zseniális, mindketten nagyon szeretjük a korszakot. Én rengeteget tudok a ruházkodásról, a kor szokásairól és próbálok hasonlóan élni. Előreengedem az időseket, a hölgyeket… (Ezért szeretlek – szól közbe Betty). Az újdonságban a legjobban a dallamvilágát szeretem. Két verzó készül, egy lassabb, az eredeti, és egy mai, modernebb remix verzió. És minkettőre megcsináljuk a klipet is. Ma itthon, de külföldön is, ahhoz, hogy többféle réteghez is el tudjon jutni, többféleképpen el kell játszani a dalodat. Élőben legtöbbször az eredeti verziót játszuk.

A húszas éveket célozták meg

A klip egyébként kortalan, még az autó, amivel kijönnek, az sem igazán meghatározható, csak annyira, hogy “napjainkban”.

– Gyakorlatilag a húszas éveket céloztuk meg, azt a miliőt, azokat a kis élethelyzeteket mutatjuk be, amik között ő találkozott ezzel a nővel. Egy vasúti kocsi, ahol van minden: őrült tangóharmonikástól kezdve öreg, zugivó ex-színésznőn – kinek férje a háborúban meghalt és már csak a személyes emlékeit hordozza magával – keresztül ima – és rendmániás apácáig. Szóval tele van élethelyzetekkel. Köztük pedig Feriék, akik csak ülnek egymással szemben. Betty francia nőt alakít. A nyelvi akadályt próbálják egymás közt feloldani. – mondta el Geri, a klip rendezője.

Ferinek újfajta mozgás kell, hiszen öregembert játszik. Új tartást kell begyakorolonia, játszania kell, színészi munkát követel tőle a forgatás.

– Az elején nehéz volt beleélni magam az öregember szerepébe. Nem vagyok színész. Azt mondták az elején, hogy úgy kell játszanom, mint egy öregembernek, úgyhogy sokat gyakoroltam otthon, tükör előtt a mozgásokat, sőt még örökbe fogadtunk egy öregek otthonát is. – jegyezte meg viccesen az énekes.

Nem lesznek trükkök

A klipet jórészt természetes fényben forgatták. Bár Geri nagy híve az elektronikus trükköknek, most ezek hiányozni fognak.

– Bár szeretem az elektronikus trükköket, de az nem önmagáért való, hanem csak a lehetőségeket tágítja ki, hogy nem kelljen kompromisszumokat kötnöm. Most az egész úgy állt össze, hogy nincs rá szükség. Persze itt is lesz, mert elkerülhetetlen, de igyekszem – amit lehet – a felvett anyagból megcsinálni.

Feri maszkján két sminkes hölgy dolgozott, mindkettőjüknek maszkos végzettsége is volt. Mivel a forgatás napfényben zajlott, ahol nem igazán lehet csalni a világítással, minden látszik, minden kis hiba, ezért Geri maximális teljesíményt követelt a hölgyektől is. … és háromszor csináltatta újra Feri bá’ arcát. “A legjobbnak kell lennie a maszknak, ha csak ki van rajzolva az arcára, hogy öreg, az nem jó”. – tette hozzá Geri.

A klip hamarosan látható a zenecsatornákon.

SirOesh

Forrás: www.zene.hu