Mischa Barton

Mischa képtelen értelmes és tartalmas elfoglaltságot találni magának, amióta kiírták őt a Narancsvidékből! Azóta sem sikerült jelentős szerepet kapnia, és barátai szerint egyértelműen elindult lefelé a lejtőn!

A válság első igazán komoly jele, hogy december 27-én, a hajnali órákban letartóztatták a színésznőt, miután Nyugat-Hollywood egyik legforgalmasabb sugárútján a többi közlekedőt is veszélyeztetve kacsázott a sávok között, majd váratlanul, indexelés nélkül megfordult. A rendőrök azonnal a nyomába eredtek, megállították a kocsit, és már az igazoltatás első pillanataiban nyilvánvalóvá vált számukra, hogy a színésznő erősen ittas állapotban van, mi több, tág pupillái láttán arra következtettek, hogy marihuánát is fogyasztott. Ha ez még nem lett volna elég indok arra, hogy letartóztassák, az is kiderült, hogy már régen lejárt a jogosítványa!
Mischát bevitték a közeli rendőrőrsre, ahonnan az ilyenkor szokásos adatfelvételi procedúra, valamint a 10 ezer dolláros óvadék kifizetése után távozhatott. Ennél az összegnél azonban sokkal többet bukhat, hiszen senki sem szeretne együtt dolgozni egy kiszámíthatatlan celebbel!

Forrás: bravo.hu 

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle
Hasznos Linkek (D)

A témához kapcsolódó oldal(ak) címét küldje el nekünk!

LINKAJÁNLÁS


Online Toborzás hírek
Új lap - 1