Caramel tanít és tanulni vágyik egyszerreSikertörténet és mintaadás. Évi több száz koncert, legalább ennyi interjú, több tízezer kilométer hazánkon belül és határon túl. Caramelt mindenhol szívesen fogadják. A zenén túl azonban misszióként jószolgálati nagykövet lett, hogy mintát nyújtson nehéz helyzetben élő gyerekek számára, beszélgessen velük és felhívja a figyelmet az esélyegyenlőségre.

Magánéletére, barátaira kevés idő jut, de mégis oly meghatározóak az életében, hogy indíttatásukra, kultúrájuk megismerése céljából kínai nyelvtanulást fontolgat a Zsigmond Király Főiskolán – mondta el az edupress kérdéseire a január 22én megrendezett XI. Educatio Oktatási Szakkiállításon.

 

Molnár Ferenc Caramel életpályája töretlen sikernek örvend, mintaként szolgál nemcsak a rajongói, hanem az egész ország számára. A törökszentmiklósi hatgyermekes romacsaládból származó megasztár az Educatio Oktatási Szakkiállítás esélyegyenlőségről szóló kerekasztal beszélgetésén kijelentette: „Kizárólag magamnak és a szerencsének köszönhetem azt, amit elértem. Nem voltak előttem példaképek. Nem volt jó tanárom, pedagógusom. Betanított munkásként éveket dolgoztam a gyárban, hol asztalos segédként, hol téglaipari gyárban, hogy megéljünk. A televíziós verseny lehetőséget adott a megmérettetésre, majd a sikerre. Ma már megtehettem, hogy a szüleimnek vettem egy házat és nem döngölt padlójú nylon zacskós ablakos viskóban élnek, mint együtt anno. Fontosnak tartom a mintaadást, a példamutatást, ezért lettem a Romapolgári Tömörülés jószolgálati nagykövete. Számtalan iskolában megfordulunk, vegyes osztályokban és dupla osztályfőnöki óra keretében pedagógus moderálásával beszélgetünk a gyerekekkel pályaválasztásról, a családon belüli férfi-női szerepekről, a roma gyerekek lehetőségeiről, megkülönböztetésükről. Boldogság és öröm számomra, hogy egy-két óra elteltével megnyílnak, megszűnnek a klikkek a teremben, beszélgetünk. Amikor képeket vetítünk, akár putriban nevelkedő roma gyerekekről, akkor én felvállalom, nézzétek én egy vagyok, voltam közülük. „

Négy lemezzel és évi több száz fellépéssel a háta mögött számtalan terv és gondolat kering a megasztár fejében. Nemcsak a zenéhez, hanem a keleti kultúrához is nagyon vonzódik. „Nagyon sok kínai és vietnámi barátom van, akik megkedveltették velem ezt a tőlünk oly messzi kultúrát. Sok másságot és érdekességet rejt ez a világ. Kedvelem az ételeiket, néhánynak már jómagam is specialistájává váltam. Egy népet azonban akkor tud valaki igazán megismerni, ha beszéli a nyelvüket, járt az országukban. Sajnos igen kevés helyen lehet ázsiai nyelven tanulni, nem utolsó sorban a lehetőségről, hogy diákként az adott országban is gyakorolhasd a nyelvet. A ZSKF-nek több vietnámi és kínai kapcsolata és oktatója is van, ezért valószínűleg itt fogom a választott nyelvet megtanulni.

A Zsigmond Király Főiskola számtalan nemzetközi ösztöndíjprogramja és nyelvoktatása között ott szerepel a hiánynyelvként emlegetett orosz, ukrán, vietnámi és kínai is. Így elképzelhető, hogy a február közepén megrendezésre kerülő ZSKF nemzetközi hétnek egyik legismertebb vendége Caramel lesz.