A beszédünkben szereplő szavakat alkotóelemeikre, szóelemekre, azaz morfémákra bonthatjuk. A morféma a nyelv legkisebb önálló alakkal és jelentéssel rendelkező egysége.
1. A szóelemek felosztása alaki önállóság szerint
E szempontot figyelembe véve három típust különíthetünk el:
a. Szabad morféma: az a szóelem, amely alakilag önállóan, más szóelemtől függetlenül fordul elő a beszédben. Ilyen a szótári tövek nagy része (pl. olvas, sün)
b. Félszabad morféma: önálló alakú, de járulékos szóelem. Önállóan nem fordul elő, csak egy szabad morfémával együtt lehet mondatrész (pl. a könyv alatt).
c. Kötött morféma: alakja és jelentése is járulékos, csak szabad morfémával együtt alkothat szóalakot. Ide tartoznak a toldalékok és azok a szótövek (tőváltozatok), amik csak bizonyos toldalékokkal fordulnak elő (pl. erde-je, szav-ak, kapuban).
2. A szóelemek típusai
A szó jelentésmagját a tőmorfémák hordozzák. A tőmorfémákhoz járuló toldalékok alkotják a toldalékformákat (-get, -ban/-ben). A toldalékmorfémáknak mindig járulékos vagy viszonyjelentésük van. Feladatuk a tőmorféma jelentésének megváltoztatása, módosítása, vagy a mondatbeli viszony jelölése.
A tő- és toldalékmorfémák egymással szoros kapcsolatban vannak. A magyar nyelvben a toldalékok legtöbbször a tőmorféma után találhatók. Ezeket a toldalékokat idegen szóval szuffixumnak nevezzük. Csak egy olyan toldaléktípus van, mikor a toldalék a tő előtt helyezkedik el, ez a felsőfok, ill. a túlzófok jele (legnagyobb, legeslegnagyobb). Az ilyen, tő előtt álló toldaléktípus a prefixum.
a. A tőmorfémák
A mondatban szereplő szóalakok többnyire toldalékolt formában jelennek meg, így szótőből és toldalékból állnak.
– Az igetövek rendszere: az igetövek 95%-ának csak egy töve van (pl. csüng, áll, gondolkodik). Ezek az egyalakú igetövek. A maradék 5%-nyi igénk viszont több tőtípust képvisel. A többalakú igetövek között vannak pl. hangzóhiányos (zörög – zörg-ök), v-s változatú (lő – löv-ök) és sz-es és d-s változatú igetövek(öregszik – öregedik).
– A névszótövek rendszere: a névszótövek többsége szintén egyalakú (kb. 70%). A többalakú névszótövek között megkülönböztetünk mássalhangzóra és magánhangzóra végződő névszótöveket. A mássalhangzóra végződők között vannak a tőbelseji időtartamot váltakoztató tövek (kéz – kez-et), a hangzóhiányos (kéreg –kérg-et), a hangugrató (kehely – kelyh-et) névszótövek. A magánhangzósak között találunk tővégi időtartamot váltakoztató (alma – almá-t), hangszínt és időtartamot váltakoztató (erdő – erde-je), véghangzóhiányos (borjú – borj-ak) és v-s névszótöveket (ló – lov-at, bő – bőv-ebb).
b. A toldalékmorfémák
A magyar nyelvben a toldalékok három típusát különböztetjük meg: képző, jel, rag. A toldalékok között is találunk egyalakú (-é, -ig, -ért) és többalakú változatokat (-ról/-ről, -tól/-től stb.)
A toldalékhoz gyakran hozzátartozik egy előhangzó is, amelynek nincs jelentése, nem önálló eleme a szónak (ház + as, ház + ak). Az előhangzót a toldalék részeként elemezzük.
3. A toldalékok kapcsolódási sorrendje
A szóalakokban a morfémák kapcsolódása meghatározott szabály szerint történik. A magyar nyelvre a következő kapcsolódási sorrend jellemző:
szeret + et + é + ről
tő + képző(k) + jel(ek) + rag
Számokkal megfogalmazva: 1+2+3+4, ahol 1: szótő
2: képző
3: jel
4: rag
pl.: barát | ság | os | abb | an
1 2 2 3 4
Van néhány olyan ritka eset, mikor a toldalékok kapcsolódása eltérő rendet mutat:
tő + jel + képző (nagy + obb + ít)
tő + rag + képző (nagy + ban + i)