Felére csökkenhet a hátrányos helyzetű tanulók támogatásaFelére csökkentené a négy éve működő Útravaló ösztöndíjprogram támogatását a kormány – írja a Magyar Nemzet október 13-ai számában. A lap szerint a költségvetési tervezetben az idei 2,2 milliárd forintos támogatás helyett jövőre ennek fele, 1,1 milliárd forint szerepel a hátrányos helyzetű diákok tanulmányait segítő program támogatására.

A rendelkezésre álló büdzsé eddig húszezer diáknak jelentett havi 3500-4000 forintos segítséget – áll a lapban.

 

Felére csökkentetné a kormány az Útravaló ösztöndíjprogram jövő évi költségvetését, a javaslatból azonban nem derül ki, hogy a csökkentett összegből a támogatás mértékét vagy a támogatottak körét szűkíti-e majd a szaktárca. Előbbi azt jelentené, hogy 1800-2000 forint körül alakulna a támogatás összege havonta, utóbbi pedig azt eredményezné, hogy a húszezer rászorult helyett csak tízezren részesülhetnének a havi támogatásban.
A tervezettel kapcsolatban Sió László, a Fidesz oktatáspolitikai műhelyének vezetője elmondta: a megszorítások Hiller István oktatási és kulturális miniszter döntésén múlnak, a kormány csak az elvonás összegét határozza meg. Az, hogy melyik területről vonják meg a támogatást, a szakminiszter hatásköre – magyarázta a Fideszes oktatáspolitikus.
Magyar Bálint volt oktatási miniszter sem értett egyet a tervezettel, módosító indítványt nyújtott be az ösztöndíjprogram támogatásának megduplázására. A szocialisták azonban nem adtak be erre vonatkozóan javaslatot – írja a lap.
Forrás: Magyar Nemzet

(www.edupress.hu)