Pálinkás: meg kell határozni a nemzetközi verseny szereplőitEl kell döntenünk, hogy melyek azok a felsőoktatási intézmények, amelyek részt vehetnek a nemzetközi versenyben, azokat fejleszteni kell, és melyek azok, amelyek inkább a gyakorlati képzés megteremtésén dolgozzanak – mondta el a Pálinkás József,

a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Az oktatás nyilvánossága című konferencia megnyitó beszédében, november 11-én, Budapesten.

 

Az oktatás az egyik legfontosabb közügy ma Magyarországon – kezdte megnyitó beszédét az MTA elnöke a Heti Válasz és az Edupress szervezésében megrendezett konferencián.

Pálinkás hangsúlyozta: a felsőoktatást nem lehet a közoktatás nélkül tárgyalni. A középfokú oktatásról úgy fogalmazott: határozott álláspontom szerint nem megfelelő tudással érkeznek a diákok ma a felsőoktatásba. A közoktatásban nem nevelik önálló munkára a gyerekeket, túlspecializált az oktatás és nem adja át azokat a kompetenciákat és készségeket, amelyek szükségesek lennének. „A tudáshoz nem lehet pár kattintással hozzájutni, a mély tudás megszerzéséhez sok munka, gyakorlás, és a mindennapi élethez való kötődés kell” – mondta.

Áttérve a felsőoktatás helyzetére az Akadémia elnöke azt hangsúlyozta: a felsőoktatás kapacitása meghaladja a magyar igényeket, éppen ezért óriási a harc a hallgatókért. Sok intézmény minőségi képzésével, de ennél is több inkább marketing és PR eszközökkel vonzza a hallgatókat. Éppen ezért a mai felsőoktatásba be kell avatkozni, ki kell kényszeríteni azt a döntést, amely meghatározza, melyek azok az intézmények, amiket fejlesszünk és a nemzetközi versenybe „delegáljuk”, és melyek azok, amelyek inkább a gyakorlati képzés felé tartsanak. „Nemzetközi pedig akkor lesz egy intézmény, ha a kutatási tevékenysége része a nemzetközi tudományos életnek. Ehhez természetesen plusz forrásra is szükség van” – mondta Pálinkás József.

Az MTA, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája és a Magyar Innovációs Szövetség támogatásával megrendezett konferencia további programjában elsőként Pakucs János a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke mutatja be a két éve működő ifjúsági tudománynépszerűsítő programjukat, a THE-t. Szó esik a felsőoktatási rangsorokról, amelyet a Heti Válasz rangsorának készítője, a CEMI ügyvezetője ismeretet, illetve a felsőoktatásról, mint értékteremtő szürkeállomány gyárról a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának rektora, Kandikó József előadásában. Ezt követi az Import vagy export a diák című fejtegetés, itt többek között külföldi példák bemutatása – finn oktatási rendszer – mellett a bolognai rendszerről, az interkulturalitás szerepéről és a nyelvi kompetenciákról beszélnek majd a szakemberek, majd a külföldi oktatási intézmények térnyerése Magyarországon címmel cserélnek véleményt intézményvezetők és oktatáspolitikusok egy kerekasztal-beszélgetés keretében. Délután, három egymást követő workshopban folyik majd a munka: a felsőoktatási kommunikációról, a diploma és a felsőoktatási intézmények értékéről a piacon, illetve esettanulmányok ismertetésén keresztül az innováció, kreativitás és motiváció hármasáról zajlik majd a szakmai diskurzus.

(www.edupress.hu)