Innovatív tanárok seregszemléje négy helyszínen2011-ben már harmadik alkalommal rendezi meg a Microsoft Magyarország és a Modern Iskola magazin az innovatív tanárok seregszemléjét, a Partners in Learning Fórumot (PIL-Fórum). A találkozóra november 3-4-én a lillafüredi Hunguest Hotel Palota kastélyszállóban kerül sor.

 

Az interaktív szakmai program célja, hogy bemutassa az IKT-eszközök iskolai alkalmazásának legjobb példáit, illetve lehetőséget teremtsen a pedagógusok számára a tapasztalat- és véleménycserére, az egymástól való tanulásra.

A fórum ötletbörze-kiállításán gyakorló pedagógusok önálló standokon mutatják be saját projektjeiket, tananyagaikat, korszerű oktatási módszereiket. A seregszemle fényét emeli, hogy a kiállító tanárok egyúttal egy verseny résztvevői is.  A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt projekt képviselheti Magyarországot 2012-ben a Partners in Learning európai fórumán, Lisszabonban.

A lillafüredi PIL-Fórumot regionális elődöntők előzik meg, ezen helyszínekről a legjobb 10 projekt kerül be a verseny döntőjébe. Fordulónként az első 30 jelentkezőnek van továbbá lehetősége részt venni a lillafüredi találkozón. A szállodáról bővebben: http://www.hunguesthotels.hu/hu/hotel/lillafured/hunguest_hotel_palota/

A regionális fordulók időpontjai és helyszínei:

A budapesti fórumról, az értékelésről és a jelentkezésről az innovatív tanárok nemzetközi közösségének oldalán tájékozódhatnak:  http://www.partnersinlearningnetwork.com/communities/pilforumbudapest