Petíciót írtak tanárok a köznevelési törvény ellen

Petíciót írtak tanárok a köznevelési törvény ellenPetíciót juttattak el november 3-án Kövér Lászlóhoz a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanárai, akik a köznevelési törvény vitájának elhalasztását követelik a dokumentumban - adta hírül a Magyar Hírlap. "Nem tudjuk elfogadni a köznevelési törvénytervezetet, ezért a tárgyalás elhalasztását és egy nemzeti oktatási kerekasztal felállítását követeljük.

Mivel az oktatási államtitkárság eddig egyáltalán nem vette figyelembe a javaslatainkat, úgy döntöttünk, magasabb szervhez, az Országgyűlés elnökéhez fordulunk" - olvasható a 2600 pedagógus, szülő és szimpatizáns által aláírt petícióban.

 

"A petícióhoz 77 iskola csatlakozott, továbbá rengetegen jelezték, hogy támogatják a kezdeményezést" - mondta el az akció egyik szervezője, Tolnner József.
A tiltakozók szerint a törvény drasztikus óraszám-növekedést és tömeges elbocsátásokat irányoz elő, a kidolgozást pedig nem előzte meg elégséges szakmai, és érdekvédelmi egyeztetés. "A tervezet a pedagógusokat nem alkotó embernek, hanem végrehajtó közszolgának tekinti. Közszolgálatot akarunk végezni, de nem szolgaként, hanem autonóm értelmiségként" - áll a petícióban.
A tanárok szerint a tervezet hamisan állítja, hogy növeli a szakmai önállóságot, a centralizáció pedig véleményük szerint lehetetlenné teszi az alkotószellemű helyi pedagógiai műhelyek működését.
(Forrás: Magyar Hírlap)
(www.edupress.hu)

Hirdetés

Facebook diákmeló - Box Middle
Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

http://www.regijatekokkiallitasa.com/

 

Online Toborzás hírek
Új lap - 1

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás






Honlapunk magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használunk.

A sütik önmagában semmilyen módon nem képesek a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak.

A rendszer cookiek alkalmazásának célja, hogy Ön zökkenőmentesen böngészhessen, érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart.

Google Analytics cookiek alkalmazásának célja, hogy a honlapunk látogatói forgalmáról tájékoztasson minket (pl. napi látogatások). Az automatikusan rögzített IP címeket 24 hónapig tárolja. A cookiet számítógépéről bármikor törölheti, illetve beállíthatja böngészőjét úgy, hogy a cookiek alkalmazását tiltsa.

x

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás