Elfogadta az Országgyűlés július 12-én, csütörtökön a köznevelési törvény módosítását, amely elsősorban azzal függ össze, hogy a közoktatási feladatellátás – az óvodák kivételével – 2013. január 1-jétől állami kézbe kerül. Ennek megfelelően rögzíti a jogszabály, milyen esetekben működteti az iskolát az állam, és mikor az önkormányzat – adta hírül az MTI.

 

A törvény szerint a háromezer lakost meghaladó lélekszámú településeken a helyi önkormányzat gondoskodik – a szakképző iskola kivételével – a köznevelési intézmények működtetéséről.

Ha azonban a helyhatóságok gazdasági okokból nem tudják ellátni ezt a kötelezettségüket, mentesülnek alóla.

A háromezernél kevesebb lakosú településeken az állami intézményfenntartó központ működteti az iskolákat, de a helyi önkormányzat dönthet úgy, hogy átvállalja ezt a feladatot.

{module Forrás: edupress|none}