Nem lesz tilos a szakiskolákban a dolgozatírásKaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója szerint a szakiskolai tanulókban azt az érzést kell erősíteni, hogy ők is meg tudnak oldani megfelelően egy feladatot, és az egyéni fejlődés értékelését kell előtérbe helyezni – írja a Magyar Hírlap.

Kaposi József felhívta a figyelmet arra, hogy a szakiskolai kerettanterv nem akarja tiltani a dolgozatírást vagy a feleltetést, csak javaslatot tesz arra, hogy ne az osztályozás legyen a fő értékelési mód. Hozzátette, ezeknek a tanulóknak az esetében a részvételt kell díjazni.

„Javasoljuk, hogy egyéni, differenciált megerősítést alkalmazzanak a tanárok, az egyes diákok fejlődését díjazzák, projektmunkákat készíttessenek” – fogalmazott az OFI főigazgatója. Mint mondta, ezzel éleszthetik bennük újra azt az érzést, hogy ők is képesek valamit jól megoldani, de hangsúlyozta, hogy ha a tanár szükségesnek érzi a dolgozatíratást, megteheti.

Hozzátette, az elmúlt években a szakiskolákban a tanulók 60-70 százaléka már az első évben megbukott, ezt szeretnék megváltoztatni. A szakiskolai diákokat arra készítik fel, hogy egy információt megértsen, majd helyesen alkalmazzon. Mintegy 4000 tanárt továbbképzésre küldenek hogy elsajátítsák ezt a filozófiát.

 

{module Forrás: edupress|none}