Az egyetemeken igen, az iskolákban dolgozók nem kaphatnak nyugdíjat

A Nemzetgazdasági Minisztérium a köztévének megerősítette, hogy az egészségügyben és a felsőoktatásban lesznek olyanok, akik a nyugdíj mellett dolgozhatnak. A közoktatásban nem.

 

A felsőoktatás és az egészségügy dolgozói mentesülhetnek az alól, hogy a közszférában ezen túl nem lehet majd nyugdíj mellett fizetést is kapni. Hogy pontosan mely részterületeken dolgozókra vonatkozik a mentesség, arról a kormány később dönt.

Több nyugdíjas orvos is visszajár dolgozni, mert sok egészségügyi intézményben csak így tudják ellátni a betegeket. Frankó Andrea, a tatai Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórház és Rendelőintézet főorvosa a Híradónak elmondta: utánpótlásra reményünk sincs, nem kapnak fiatal kollégákat, így belső erőből kell megoldaniuk a feladatokat.

Az egészségügyi dolgozók közül minden tizedik már nyugdíjas korú. Kétezer olyan doktor gyógyít napi rendszerességgel, aki 70 évnél is idősebb. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter múlt pénteken jelentette be az egyenlegjavító programot. Ennek része az is, hogy januártól a közszféra dolgozói nem kaphatnak majd fizetést és nyugdíjat egyszerre.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, hogy a főszabály alól lesznek kivételek, például az egészségügyben és a felsőoktatásban. A tárca közleménye szerint ugyanis: ezeken a területeken a működőképesség fenntartásához fontos, hogy a 62 év feletti munkavállalók meghatározó része továbbra is munkában maradjon.

Online Toborzás hírek
Új lap - 1

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás






Honlapunk magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használunk.

A sütik önmagában semmilyen módon nem képesek a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak.

A rendszer cookiek alkalmazásának célja, hogy Ön zökkenőmentesen böngészhessen, érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart.

Google Analytics cookiek alkalmazásának célja, hogy a honlapunk látogatói forgalmáról tájékoztasson minket (pl. napi látogatások). Az automatikusan rögzített IP címeket 24 hónapig tárolja. A cookiet számítógépéről bármikor törölheti, illetve beállíthatja böngészőjét úgy, hogy a cookiek alkalmazását tiltsa.

x

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás