Szociális háttértől, érdeklődéstől függően igen eltérőek a diákok gazdasági és pénzügyi ismeretei, pedig mind nekik, mind az államnak érdeke lenne, hogy otthonosan mozogjanak ezeken a területeken – fejtette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke.

 

Miklósi László elmondta, ahhoz, hogy a diákokból boldog, sikeres felnőttek legyenek, szükséges, hogy tisztában legyenek az életüket meghatározó gazdasági eseményekkel, tudnivalókkal. Hozzátette, tanárként az a feladatuk, hogy elősegítsék a gazdasági nevelés megfelelő időben való elkezdését.

Mint mondta, leginkább szituációs játékokkal tudja elképzelni ennek oktatását, mert erre fogékonyabbak a gyerekek. Például saját maguknak kéne az interneten megkeresni, hogy hol kaphatnának hitelt, vagy nekik kellene megszervezni az osztályterem kifestését a lehető leggazdaságosabb módon.

Rámutatott, ezt nem feltétlenül kellene tantárgyi keretbe szorítani, jó ötlet lenne például, ha egy-egy iskolai rendezvényhez a diákoknak kellene megszervezni a büfét, mert fontos, hogy a saját bőrükön érezzék a döntéseik következményeit. Kiemelte: az iskola lehetőséget ad arra, hogy kockázatmentesen tanuljanak meg olyasmit, ami felnőttként már nagy ráfizetéssel járhat.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ezen a téren az idő a tanárok legnagyobb ellensége, legtöbbjük ugyanis éppenhogy be tudja fejezni a tananyagot az év végére, és nem marad idő ilyen szituációs játékokra. A Történelemtanárok Egylete éppen ezért évek óta szorgalmazza, hogy ne zsúfoljanak bele ennyi ismeretet a tananyagba, az új köznevelési törvény azonban szerinte nem ezt a szemléletet tükrözi. Miklósi László szerint a felére, harmadára kellene ehhez csökkenteni a tananyagot.

Elmondása szerint a tanárok felkészültségével is akadnak problémát, amire megoldást jelenthetnének a tanfolyamok, továbbképzések.

Ebből a megfontolásból született meg az ELTE és az OTP Fáy András Alapítvány megállapodása, mely pénzügyi gazdasági képzést indít az egyetem által meghirdetett, a pedagógus-szakvizsga megszerzéséhez szükséges továbbképzési program keretében.

{module Forrás: edupress}