Az új köznevelésről szóló törvénynek megfelelően első alkalommal 428 intézményvezetői megbízatásról határozott Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár – hangzott el az augusztus 6-ai, e témában tartott sajtótájékoztatón. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) által kiírt 523 pályázatra összesen 638 anyag érkezett – az új intézményvezetők öt évre szóló kinevezésüket ünnepélyes keretek között augusztus 21-én vehetik át a Szépművészeti Múzeumban.

 

A pályázati eljárást a 138/1992. Kormányrendelet, a Nemzeti köznevelésről szóló törvény szabályai határozták meg – a pályáztatást a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ folytatta le.

A pályázatokat a nevelőtestület, a szülői és a diákközösségek, a többcélú intézményekben az igazgatótanács, a fenntartó, valamint az önkormányzat is véleményezte. Hoffmann Rózsa július 31-én hozta meg a végleges döntését.

A 2011-es köznevelési törvény értelmében az igazgatókat az oktatásért felelős miniszter átruházott hatáskörében a köznevelésért felelős államtitkár – jelenleg Hoffmann Rózsa – bízza meg. „Nem előzmény nélkül való intézkedés ez, hiszen Klebelsberg Kunó idejében például a gimnáziumi igazgatókat az államfő nevezte ki” – mondta Hoffmann Rózsa.

Idén összesen 588 közoktatási intézményvezető megbízása járt le, közülük 65 intézményvezető a második ciklus megkezdése miatt pályázati kiírás nélkül folytathatja a munkáját. A Klik által kiírt 523 pályázatra összesen 638 anyag érkezett – a pályázók közül 428-an nyerték el az intézményvezetői megbízatást, és mindösszesen négy fő lépett vissza. Az új intézményvezetők öt évre szóló kinevezésüket ünnepélyes keretek között augusztus 21-én vehetik át a Szépművészeti Múzeumban.

„Fontos, hogy egy intézmény igazgatója jó szakember legyen, értsen a vezetéshez, illetve, hogy elnyerje a helyi közösség bizalmát is” – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa.

A köznevelésért felelős államtitkár hozzátette: néhány indokolt esetben bekérette a pályázókat személyes beszélgetésre is – ez történt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium kapcsán, ahol Veres Pál igazgatóhelyettes végül megkapta a kinevezést, valamint a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola kapcsán, ahol azonban mindkét pályázatot érvénytelenítette Hoffmann Rózsa.

A hatályos törvények alapján közoktatási vezetői szakvizsga szükséges az igazgatói poszt betöltéséhez, melyre hivatkozva 190 pályázatot érvénytelenített az államtitkár, melyből 88 esetben a megfelelő szakmai végzettség hiányában zárult eredménytelenül a pályázat. Ezekben az esetekben előreláthatólag szeptember újakat fog kiírni a Klik, addig pedig az intézmény SZMSZ-e szerinti helyettes fogja ellátni a feladatokat – jegyezte meg Hoffmann Rózsa.

A pályázatok közül 16 esetben – a hiánypótlásokat követően – augusztus 16-áig hoz döntést a köznevelésrét felelős államtitkár.

{module Forrás: edupress|none}