A „Legyetek jók, ha tudtok!” komplex bűnmegelőzési modellprojekt keretében augusztus 26-a és szeptember 1-je között Szigetszentmártonban tábort szerveznek, amelynek során a projekt kortárssegítő csoportjával egy ifjúsági rövidfilm és ahhoz kapcsolódóan egy feldolgozó foglalkozás készül az iskolai erőszak témájában, középiskolások számára.

Emellett a „Te mit tennél? – a Civil Kurázsi Iskolája” program során, a projektfázisok végén a szakértők a diákokkal közösen hoznak létre új helyzet-előállító kisfilmeket, valamint az óvodásokkal egy animációs filmet, mely felhívja a figyelmet a nyitottságra az emberi jogi szemlélet,valamint a társadalmi felelősségvállalás iránt.

 

 

A „Legyetek jók, ha tudtok!” komplex bűnmegelőzési modellprojekt elsősorban a gyermek-és fiatalkorúak áldozattá- illetve elkövetővé válásának megelőzését tűzte ki célul, hiszen ezen korosztály kriminális aktivitása évről évre emelkedő tendenciát mutat. A modellprojekt elsősorban Miskolcon és az Észak-Magyarországi Régióban működik, azonban augusztus 26-a és szeptember 1-je között Szigetszentmártonban tábort szerveznek, amelynek keretében a projekt kortárssegítő csoportjával egy ifjúsági rövidfilm és ahhoz kapcsolódóan egy feldolgozó foglalkozás készül – ezek a régió számos középiskolájába eljutnak majd. Az idei film témáját, ahogy korábban is, a csoport választotta ki, melynek tagjai a középiskolás korosztályt érintő problémák közül az iskolán belüli erőszakot érezték aktuálisan égető kérdésnek. A film célja, hogy rávilágítson a problémára, és a csoport által hibásnak gondolt, de általánossá vált értékrendre, ami az erőszak mögött áll.

A komplex projekt három, egymástól jól elkülöníthető, ugyanakkor egymásra épülő modulból áll, így a fiatalok részt vehetnek tematikus, bűnmegelőzéssel foglalkozó csoportfoglalkozásokon a város általános- és középiskoláiban; a bűnmegelőzési csoportfoglalkozásokon részt vevő, a téma iránt érdeklődő gyermekeknek, fiataloknak kortárssegítő-képzést szerveznek a csoportos szociális munka módszereinek alkalmazásával, valamint családi játszóházakat szerveznek a Miskolci Családsegítő Központtal kapcsolatban álló azon családok számára, ahol a bűnelkövetői magatartás megjelent a családtagok körében. A modellprojekt egyes programjaiba több mint 3000 gyermeket, fiatalt, diákot, szülőt, nagyszülőt sikerült bevonni indulása óta.

 

Új irányok a társadalmi felelősségvállalásra nevelés terén?

A „Te mit tennél? – a Civil Kurázsi Iskolája” nemrég nyerte el a Norvég Civil Alap támogatását. Célja, hogy három-három fővárosi és vidéki középiskolás osztályban, és egy kísérleti jelleggel beemelt óvodás csoportban felhívja a figyelmet a nyitottságra az emberi jogi szemlélet, a társadalmi felelősségvállalás iránt. A program nem formális jellegű: a drámapedagógia eszköztárát alkalmazva teremt lehetőséget a társadalmi jelenségekről való kritikus gondolkodásra, valamint játékokon és helyzetgyakorlatokon keresztül felkínálja a résztvevőknek a megtapasztalás és tudatosítás lehetőségét. A projektfázisok végén a szakértők diákokkal közösen hoznak létre új helyzet-előállító kisfilmeket, valamint az óvodásokkal egy animációs filmet. Az önként jelentkező résztvevőkkel lefolytatnak egy részvételi akciókutatást is, ami egy új nézőponttal bővítheti a társadalmi felelősségvállalásra történő nevelés gyakorlatait. A filmeket, a projektbe beépülő kutatás eredményeit, valamint a projekt értékelését és fejlesztési ajánlásokat tartalmazó projektfüzetben mindenki számára elérhetővé teszik. A törekvés nyomán a tapasztalatok megosztása, a módszertan szakmai elemzése és továbbgondolása egy szélesebb körben új irányokat szülhet a társadalmi felelősségvállalásra történő nevelés területén.

{module Forrás: edupress}